Szerencsés nyertesek
Kegyetlen szatíra a pénz veszélyeiről, irigységről, vágyakról. Végletekig fokozott morbid humorral mutatja meg a Maxime Govare – Romain Choay francia rendezőpáros, mi történhet, ha a mindennapokban vesztes figurák hirtelen megnyerik a lottófőnyereményt. A szerencsés nyertesek azt hiszik, eljött a Kánaán, ám ahelyett, hogy élveznék a gazdagságot, életük lidércessé válik. A párhuzamosan futó történetekből összeálló film erős felütéssel indul: az adósságokban fuldokló házaspár a két gyerekével irgalmatlan dugóban rekedve az autójában tudja meg, hogy perceken belül át kell vennie a több millió eurós nyereményt. A pipogya apából vad száguldozó válik Marseille zegzugos utcáin, rendőrtől ellopott pisztollyal, betört autókkal, mígnem börtönben végzi. A másik történetben Julie, a fiatal nő épp beváltotta tízmillió eurós nyereményét, amikor egy jóképű kerékpáros elüti, és mint a mesében, a karjába veszi, ápolja, majd lefekszik vele. Julie barátnője szinglivadász szélhámosra gyanakszik, a kételyt a fiatalember eloszlatja ugyan azzal, hogy egy milliomos örököse, és bejáratos egy pazar villába, ám végül fény derül a valódi kilétére. Nem ússza meg az a SIM-kártyát vásárló terrorista, aki hogy ne tűnjön gyanúsnak, sorsjegyet is vesz mellé, majd lefújja a társaival a párizsi metrón tervezett öngyilkos terrorakciót, mert kihúzzák a nyerőszámait, ám hiába. Egy nyugdíjasotthonban élő férfi hiába látja a tévében, hogy kihúzták a számait, a hatvanmillió euró hallatán szívrohamban meghal. Feszült vita robban ki a szobába sereglő nővérek és gondozók között, mi legyen a nyereménye sorsa. Aki a leginkább ellenzi, hogy eltitkolják a halott családja elől a nem mindennapi összeget, az lesz az egymás között megosztott vagyon legnagyobb haszonélvezője, miután a lelkiismeret-furdalástól gyötört társait is átsegíti a másvilágra.
Fontaines D.C.: Romance
Három jól fogadott albumot követően az ír Fontaines D.C. világossá tette, hogy nem a tinédzserek szobájába való poszter. Az öt éve debütált Dogrel megmutatta, hogy van érdeklődés a dublini hőse egy napját regénybe foglaló, James Joyce-ért rajongó zenekar iránt. Az album lehengerlő dinamikája felrázta az ezeroldalas Ulyssest a Trinity campusán lapozgatókat, és bár radikális utcaköltészete nem ért fel hozzá, de megidézett egy másik világhíres dublinit, Samuel Beckettet, akinek mintha a metrón jutott volna eszébe ez a sor: „Az élet betegség, melyből tizenhat óránként folyton kigyógyít minket az álom.” A kvintett második lemeze, az A Hero’s Death az önmegvalósítás útjairól értekezett szigorúan azzal az üzenettel, hogy mindenki maga dönt a sorsáról. A két éve kiadott Skinty Fia albumon még szerepelt az írül énekelt In ár gCroíthe go deo és két irodalmi ihletésű dal, a Bloomsday és a Nabokov, de érezhető volt, hogy a zenekar az egyetemesebb témák felé fordul. A most megjelent negyedik albumra producert cseréltek, hogy a korábban a Depeche Mode-dal, a Blurrel, az Arctic Monkeysszal dolgozó James Ford irányításával a keletkezési helyétől független, de az idővel lépést tartó lemezt készítsenek. A 37 perces Romance visszatérő témája egy olyan világ (In the Modern World), ahol a címadó dalt folytatva a szerelem rejtélyes, törékeny illúzió, olykor az élet hányinger (Starburster), máskor fájdalmas, keserű tapasztalatokkal jár (Motorcycle Boy). A borítón a könnyező női arcra formázott rózsaszínű partiluftballon jelzi az érzelmek illékonyságát, a menő dizájncuccokba öltöztetett tagokról készült promóciós fotók pedig azt, hogy a Fontaines D.C. készen áll a zenén túlmutató változások hangsúlyozására is.
IMeFeszt
Függetlennek lenni bohém társastánc a megélhetés, a kockázat peremén, jégtánc nyáron, napfürdőzés télen. Pont ezért is kedvelik annyian, függetlennek lenni annyi, mint visszaadni és viszontlátni a napi életet tükröző gyakorlatokat. A kőszínház sem teljes biztonság, a nem bástyákkal védett játszóhelyek még ennyire sem. Budapest Erzsébetváros régiója a függetlenek egyik féltve őrzött terepe. Évadnyitó eseményként az Instant Mecenatúra Fesztiválon nyolc helyi színházi társulat mutatja be négynapos sűrű program keretében, mi van, mi lesz és hogyan csinálják: a Gólem Színház, az RS9, a Bethlen téri Színház, az Apertúra Társulat, a KV Társulat, a Rátkai Márton Színházi Műhely, az Imposztor Társulat, a Tér 12 Kulturális Egyesület. Remélhető, hogy mindannyian megvannak, és az évad végére megmaradnak – erősebben, mint valaha. Sport, azon belül is futballnagyhatalom vagyunk, azon kívül: hírérzékeny ország, némely polgára nem hisz a szemének. A Cuclit erre találták ki: a hír napi betevő, életerő, nincs nélküle társalgás a bulinegyedben és annak környékén. Magyar valóság? Abszurd szóvicc. A Cucli valójában aznap születő színház. Alkotói szerint a Cucli aktuális, a Cucli nem vicces, a Cucli játékos. Persze bármelyik mégis előfordulhat, mert némely hír természete dráma vagy kis idő elteltével komédia után kiált. Az esti előadás nem a nézők szeme előtt születik, de a végeredményt ők láthatják elsőként és utoljára. A két helyszín, a Gólem Színház vagy a Robot tereiben össze lehet futni művészekkel: Udvaros Dorottya, Lengyel Tamás, Szűcs Krisztián, Beck Zoltán, Kiss Tibor, Papp Szabolcs, Székely Kriszta, Vecsei H. Miklós és még sokan készek leülni és elbeszélgetni egy kávé mellett. Lesz adománygyűjtés is, ami a jegyelővétellel meg is kezdődött, ebből közel egymillió forint jött össze, de jó lenne még hétszer annyi, és akkor azt igazságosan el lehet osztani.
Louise Kennedy: Vétkek
Zavargások Belfastban – 1969-től évtizedekig rendszeresen ott szerepelt ez a mondat a külpolitikai hírekben. Felrobbantották, megtámadták, megnyomorították, golyót röpítettek a fejébe. A vasfüggönyön innen nehézkesen lehetett értelmezni az Ideiglenes IRA és Hivatalos IRA, valamint más félkatonai szervezetek közötti különbséget, megállapítani, hogy a brit biztonsági erők tényleg rendfenntartó szerepet játszottak-e, vagy részrehajlók voltak. A regény sem tesz kísérletet arra, hogy tisztázza: politikai, felekezeti, illetve nacionalista gyökerű volt-e a konfliktus, vagy puszta véletlen, hogy az Észak-Írországnak az Egyesült Királyságból való kilépését szorgalmazó nacionalisták, a republikánusok többnyire katolikusok, az ellenkezőképp vélekedő unionisták, lojalisták pedig jobbára protestánsok voltak. Azt azonban a szomorú családtörténetével jól érzékelteti Louise Kennedy, hogy a polgárháború, amelybe a végletesen kettészakadt társadalom belerohant, miféle károkat okoz mindkét félnek, leginkább a mindentől legszívesebben távol maradó kisembereknek. 1975-ben járunk. A 25 éves Cushla tanítónő egy katolikus iskolában. Az egyik vétke, hogy pártfogásába vesz egy kisfiút, akit a társai kiközösítenek, mert vegyes házasságból született, és a szegénynegyedben lakik. A tanítónő esténként a bátyja pubjában segít, mert nagy a forgalom. Sok kocsmát felrobbantottak, a többit meg inkább bezárták a tulajdonosok. Cushla beleszeret egy nála jóval idősebb, nős férfiba. A fő bűne mégis az, hogy a választottja protestáns ügyvéd. A férfinak meg az a vétke, hogy koholt vádak alapján őrizetbe vett fiatalokat véd, akár katolikusokat is. Ezért követik, figyelik, fotózzák, holott a kapcsolatát a tanítónővel titokban kellene tartania a végzetes következmények elkerülésére. A szigorú arcvonású, ötvenes szerzőnek ez az első, több díjjal kitüntetett regénye. Korábban 30 évig séfként dolgozott. Belfast közelében és Dublinban nőtt fel. Ha nem is önéletrajzi műről van szó, bizonyára sok benne a saját tapasztalat.
Pethő Balázs: Az utolsó évek első embere
Az elsőkönyves szerző regényének főhőse, Bálint feldolgozatlan traumákat hordozó értelmiségi családban nő fel. Depressziótól megnyomorított irodalmár apja korán kikerült az életéből, anyja a narcisztikus nagyszülők örökké figyelő szeme előtt korábbi sikertelen házasságát kompenzálva próbál mindent megtenni azért, hogy a fia ne lépjen a nihilista bölcsész férj és apa nyomdokaiba. A túlféltő és fojtogató anyai szeretet minden levegőt elvon az eminens tanuló Bálint körül. Élete barátok nélküli gimnáziumi kamaszlét, különórákkal és hagyományos középosztálybeli jövőképpel, a hozzá vezető egyedüli kiszámítható tanulmányi úttal a jogi vagy még jobb esetben a közgazdasági egyetemen át. Bálint mindenből a legjobbat kapja, kivéve, amit igazán kíván; a mások által neki elképzelt boldogságtól ordítani tudna, és menekülőre fogja. Menedéke a videójátékok virtuális és online világa lesz, ahol ő irányít, persze látszólag. Ahogy egyre több és több időt tölt a képernyő előtt, úgy válik irányítóból irányítottá és szenvedélybeteggé. Képtelen kikeveredni a hálózat csapdájából és hazugságai szövedékéből. Bár új dimenziók és lehetőségek is megnyílnak előtte, még az így szerzett pozitív élettapasztalatok és sikerek is csak késleltethetik a lecsúszást a lejtőn. Pethő Balázs izgalmas, forgatókönyvszerűen megírt regénye a videójáték-függőségen túl univerzális témákkal is foglalkozik, köztük az önismeret és a hovatartozás kérdéseivel, a transzgenerációs traumákkal. Az ezredfordulón serdülő olvasókat nosztalgiával töltheti el, és ráeszméléseivel leköti, más korosztályoknak is tanulságos felnövéstörténettel szolgál, miközben az optimizmussal és bizonytalanságokkal teli ezredfordulós Magyarország mikrovilágaiba és szubkultúráiba is betekintést ad egy videójáték-függő tizenéves szemén keresztül.
Byung-Chul Han: Az idő illata – Filozófiai esszé az elidőzés művészetéről
Eljutottunk oda, hogy míg Arisztotelész számára a tétlenség az emberi lét lényegének központi eleme volt, mindez mára idegenné vált számunkra. Ma arról kell gondolkodnunk, hogyan „szörfölünk át a világon”, és hogy „a tétlenség ünnepe nem a munkaszüneti nap”, vagyis a szabadidő nem csak a munka kipihenését és az újabb munkára felkészülést kellene hogy jelentse. Ezt állítja a koreai származású, Németországban élő Byung-Chul Han filozófus, vagy ha úgy tetszik, sztárfilozófus a legújabb, magyarul Csordás Gábor fordításában megjelent könyvében. Az idő illatában a napjainkat jellemző időválság mögött meghúzódó paradigmaváltást követi végig, amely szerinte az egyik okozója a folytonos rohanás és frusztráltság érzésének, valamint a vita contemplativa, a szemlélődő magatartás teljes mértékű megszűnésének. Han a felgyorsult idő tapasztalatát nem pusztán a termelés logikájából vezeti le, hanem komplexebb teológiai, valamint hatalomökonómiai egységben tekinti át. Míg a gyorsulást tünetnek tekinti, a szemlélődés eltűnését a széttöredezett időtapasztalat eredetének nevezi meg. Mindez az embert képtelenné teszi a lezárásra, a különböző életszakaszok megélésére, és ez végül frusztráltsághoz, szorongáshoz vezet. Esszéjében többek között Martin Heidegger, Friedrich Nietzsche, Marcel Proust, Hannah Arendt és más gondolkodók időfelfogásán keresztül építi fel saját téziseit. Az utolsó fejezetben történetileg tekinti át a szemlélődő és aktív életmód kettősének örök harcát, az aktív élet teljes totalitásához vezető utat, hogy végül egyetértésre jusson Nietzschével. Mert „a szemlélődő elem nagymértékű megerősítése az emberiség karakterének szükséges korrekciói közé tartozik”. Han írásai sorra jelennek meg magyarul, két éve Budapesten is tartott előadást. Népszerűségét annak köszönheti, hogy filozófiai esszéiben a legégetőbb társadalmi, szociológiai jelenségekre reflektál, mint a kiégés vagy az önkizsákmányolás, és kemény kritikával illeti a digitális technika, az internet által átszőtt életmódunkat.