A visszaereszkedő

A Fidesz-alapító Szájer József vezetésével – Schmidt Máriának, a Terror Háza főigazgatójának felkérésére – megalakult a Szabad Európa Intézet. A Covid miatti lezárások idején egy brüsszeli melegorgiáról az ereszen történt emlékezetes menekülése után a közéletből távozott Szájer szerint az intézetük három főből áll, de ambiciózus programot kíván végrehajtani. „A nemzeti szuverenitásra alapozott európai integráció elvét valljuk, kiállunk a szabadság mellett, elutasítjuk az Európai Egyesült Államok gondolatát és egyetértünk Magyarország Alaptörvényével, amely szerint az európai együttműködés alapja a tagállamok önállósága.” Mindezt annak a XXI. Század Intézetnek a honlapján közölte, amely újabban a nyugati orientáció keletire cserélése mellett érvel, és amelynek „sokat látott szakértője”, Deák Dániel nemrég Magyar Péter nemi szervéről tartotta szükségesnek megosztani gondolatait a konzervatív táborral. Szájer arról is beszámolt, hogy az elmúlt négy esztendőt szellemi építkezésre használta, s közben egy súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie. A privát szféráját továbbra is meg kívánja őrizni.