Magyarország 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
Új AB-tagok

Hende meg a kritériumok

Megszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége a két új alkotmánybírót: a Fidesz a korábbi legfőbb ügyészt, Polt Pétert és a volt honvédelmi minisztert, Hende Csabát betonozta be 12 évre a testületbe. Poltot sikerült az alkotmánybíróvá választhatóság előtti utolsó pillanatban, 70. életéve betöltése előtt bltetni a testületbe. Hende Csabának a korával nem volt gond, ellenben kételyek merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy minden feltételt teljesített. Alkotmánybíró ugyanis csak az a jogász lehet, aki egyetemi tanár, vagy az MTA doktora, vagy legalább 20 éves, jogi területen folytatott szakmai gyakorlata van. Hende viszont egyikkel sem rendelkezik. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ugyan április végén „közszolgálati egyetemi tanári” címet adott neki, ám ez csak egy cím, nem pedig a megkövetelt oktatói munkakör. A felsőoktatási törvény szerint az oktatói egyetemi tanári munkakörbe a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki az egyetem által felterjesztetteket. E pozíchoz több előfeltételnek kell megfelelnie a pályázónak (doktori fokozat, habilitác). Ettől különböző a törvény szerint „az oktatói munkakörhöz nem kapcsolódó címek” rendszere, amelyben egy egyetem szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozhat az arra érdemeseknek. Ezt a címet a törvény adta lehetőségek szerint az NKE szenátusa 2023-ban úgy változtatta meg, hogy a „címzetes egyetemi tanár címmel rendelkező személy a szenátus döntése alapján címét közszolgálati egyetemi tanár elnevezéssel viselheti”. Vagyis még ők is elismerik, hogy ez csak egy cím, nem pedig az az egyetemi tanári munkakör, amely az alkotmánybíróvá választáshoz szükséges lenne.