Visszaszerzésiesély

Veres Viktor

A 4iG esetében is számos eszköze van arra egy új kormánynak, hogy az állami hátszél miatt elmaradt hatósági vizsgálatokat lefolytassa, és ennek nyomán versenykorlátozónak minősítse a vállalat telekommunikációs és védelmi ipari kisgömböccé hizlalását. Míg korábban a telekommunikációs szektorban történt felvásárlások minden esetben átestek a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatán, a 4iG ezeknél jóval nagyobb léptékű ügyleteire nyomta rá a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás pecsétjét, amivel megtiltja a versenyhivatali vizsgálódást. Hasonló helyzet alakult ki a hadiipari cégek megvásárlásakor is. 2025 októberében a Jászai Gellért cégbirodalmához tartozó 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. több állami cég, köztük a Rába, az N7 Defence Holding Zrt., a Hirtenberger Defence Systems Védelmi Ipari Kft. és a VAB Kft. felett is megszerezte a közvetlen irányítást, a kormány pedig egyetlen nappal a szerződés aláírása után máris kiemelte az ügyletet a GVH hatásköréből. Tavaly augusztusban aztán az állami Nemzeti Tőkeholding adta át az 50 milliárdos vagyonnal bíró Védelmi Ipari Magántőkealap kezelését a Jászai tulajdonába tartozó iG Tech Capital Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek.

Egy új kormánynak ugyan nem lenne joga utasítani a GVH-t versenyfelügyeleti eljárás megindítására, ám a – törvény betűje szerint autonóm – versenyhatóság például egy panasz vagy bejelentés nyomán mérlegelhetné ezt a lehetőséget, majd adott esetben akár trösztellenes döntést is hozhatna, és például kötelezhetné a 4iG-t a jogsértő állapot megszüntetésére, illetve kötelezettségeket is előírhatna. Kevésbé valószínű, de lehetséges kimenetel az is, hogy a GVH elrendelje a vállalat feldarabolását. Ehhez egyebek mellett az kell, hogy a hatóság úgy találja, a cégnek piacokon átívelő jelentősége van – márpedig ez a 4iG esetében valószínűsíthető. Nemrég a kormány precedenst teremtett, amikor a versenytörvény módosításával a külföldi tulajdonú bánya- és építőipari cégek vizsgálatára különleges jogköröket adott a GVH-nak, amely a piac torzulása esetén akár a vállalatok feldarabolását is elrendelheti. Egy új kormány akár a telekommunikációs szereplőkkel kapcsolatban is benyújthat hasonló módosító javaslatot, amely elősegítené a 4iG szétdarabolását és a versenypiaci környezet helyreállítását.

Az állami koncessziós körben ikonikus, ám nem túl sok pénzt hozó terület a kaszinóké. Évi néhány százmillió forinthoz jut a költségvetés koncessziós díjak formájában, és néhány milliárd forinthoz a koncesszorok profit formájában. Az utóbbiak közül a legnagyobb Garancsi István, a Market építőipari csoport tulajdonosa, aki a néhai Andy Vajna LVC Diamond Kft.-jén keresztül az öt fővárosi és a debreceni játékhelyek sápját húzza, illetve részben a soproniét is, egy osztrák vállalkozással közösen. Utóbbi koncesszió 2027 novemberében jár le, tehát bő egy év múlva gond nélkül újraosztható. A fővárosiak viszont csak 2056-ban futnak ki, a debreceni pedig 2061-ben, azaz elvileg még évtizedekig kellene várni – vagyis egy pár évvel ezelőtti szabálymódosítás nyomán legalább a 35 éves koncessziós időtáv feléig.

Garancsi Istváné nem annyira közszájon forgó név, mint Mészáros Lőrincé, ezzel együtt a nyerőhelyeket alighanem politikai győzelem lenne elvenni tőle, ha volna rá jogalkotói szándék – hiszen a fővárosi koncessziókat jogalkotási aktussal, tendereztetés nélkül hosszabbították meg. Hogy a vállalkozó perelne-e ilyen helyzetben, az már más lapra tartozik. Van még három kaszinó – Miskolcon, Pécsett, Győrött – amelyek lejárata közeli, idén ősz és 2029 nyara közt esedékes, idő előtti beavatkozás tehát ezeknél sem sürgető. Ezek tulajdonosi köre homályos, a Treff-Center Alapítványba a Borkai Zsolt volt győri polgármesterrel együtt jachtozó Rákosfalvy Zoltán ügyvéd cégéből kerültek.

Veres Viktor

A Tisza Párt a programjában azt ígéri, felülvizsgálja a hulladékkoncessziót, és „olcsóbb, igazságos, átlátható” rendszert vezet be. Az olcsóságot azonban nehéz lesz betartani, hiszen a háztartások papíron 2012 óta ugyanannyit fizetnek a szemétszállításért; a rendszer évi 40-50 milliárd forintos veszteséget termel. A MoHu Zrt. regnálása óta viszont a lakosság a csomagoló- és környezetszennyező anyagokra kivetett, Európa-bajnok EPR-díjak formájában bőségesen kompenzálja ezt a veszteséget – igaz, a Mol-leánycég uniós előírást sért, amikor ebből finanszírozza a veszteséges lakossági szegmenst. Egy új kormánynak először is az EPR-díjak mértékét kellene úgy meghatároznia, hogy azok valóban csak és kizárólag az idetartozó hulladékok újrahasznosításának költségeit fedezzék. A szemétszállítás olcsósága azonban délibáb, hiszen valójában a díjak mielőbbi emelésére volna szükség, ám ennek óriási a politikai kockázata.

Ha egy új kormánynak valóban célja a MoHu tevékenységének újragondolása, erre több lehetősége is kínálkozik. A koncesszió már a kezdet kezdetekor ezer sebből vérzett, amit az Orbán-kormány utólagos jogászkodással próbált kezelni. Az „ősbűn” az volt, hogy a Mol kifejezetten erre a célra létrehozott leánycége nem szerezte meg a 2022. december 31-ei határidőre azokat az engedélyeket és nem kötötte meg azokat a szerződéseket, amelyek nélkül nem vehette volna át 2023. július 1-jén a szemétszállításhoz kapcsolódó feladatokat. A MoHu szerint elég, ha a szükséges engedélyekkel a munkát ténylegesen elvégző alvállalkozók rendelkeznek. A hulladéktörvény azonban úgy fogalmaz: a koncessziós szerződés aláírása után (amely 2022. július 28-án történt meg) a nyertesnek ugyanazon év végén már rendelkeznie kell az engedélyekkel és a kapacitást biztosító szerződésekkel, máskülönben a koncessziós szerződés az aláírást követő egy éven belül megszűnik. Ennél is szigorúbban fogalmaztak magában a szerződésben, e szerint az már másnap, azaz 2023. január 1-jén semmissé vált volna.

A Transparency International minderre már akkoriban felhívta a figyelmet. Ennek ellenére az Energiaügyi Minisztérium nemhogy megszüntette volna a szerződést, hanem a kormány a koncesszió 2023. júliusi indulása előtt három héttel beleírta egy salátatörvénybe, hogy az is elég a törvényi követelmények teljesítéséhez, ha a MoHu megállapodott a kapacitást biztosító alvállalkozókkal és más gazdálkodó szervezettel. Az Orbán-kormány tehát úgy tekerte a törvény betűjét, hogy az kedvezzen egy magáncégnek. Ez azonban vélhetően nem teszi semmissé a törvénysértést és a szerződésszegést.

Veres Viktor

A jelenlegi kormány a gyorsforgalmi utakhoz hasonlóan a ferihegyi repülőtér vasúti kapcsolatának megvalósítását is 35 éves üzemeltetési koncesszió keretében akarja megoldani. A helyzet megint csak egyszerű – első körben –, az eljárás első, úgynevezett részvételi szakaszának lezárási határideje június 15. A kiíró a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI), amely kormányzati intézmény – azaz egy kormányváltás után a folyamat leállítható. A feladat a reptér kötött pályás kapcsolatának megteremtése, valamint a reptéri állomás megépítése. A legfontosabb magyarországi légikikötő vasúti kapcsolatának megteremtése valóban régóta esedékes, a kiírt koncepció szakmai és fővárosi támogatást élvez. Egy esetleges Tisza-kormánynak így érdekében állhat majd engedni végigfutni az eljárást. Ahol – remélhetőleg – nem csak az elmúlt években sikert sikerre halmozó Mészáros-csoport rúg majd labdába.

Szijjártó Péter Facebook-oldala

Az elefánt a magyar állami kötelezettségek porcelánboltjában alighanem a Paksi Atomerőmű bővítése. A beruházás szerződéseinek – két fontos kontraktus van: egy a „kulcsrakész” kivitelezésről a Roszatommal, egy a finanszírozásról az orosz állammal – legfontosabb részletei mind a mai napig titkosak. Ráadásul a kormány és az Országgyűlés az utóbbi években jelentős jogköröket delegált a kivitelezés állami projektcégébe, a Paks II. Zrt.-be. A titkosítás miatt lehetetlen megítélni, milyen következményekkel mondható fel a szerződés. Az biztos, hogy a beruházás nem hozható ki a 2015-ben kialkudott 12 milliárd euróból – ám az nem ismert, mennyi a projekt reális költsége. Kívülről nem transzparens, hogy a fővállalkozó Roszatom egyáltalán képes-e a kivitelezés befejezésére.

A Paks II. február eleje – az alapozás első betonöntése – óta hivatalosan is épülő erőműnek minősül a nemzetközi sztenderdek szerint. Az eredeti ütemterv alapján azonban most, a 2020-as évek közepén már termelésbe kellene állnia. Az elmúlt egy évtizedben a Roszatom látványosan küszködött az engedélyezéssel, a magyar és az uniós normáknak való megfeleléssel, a beruházás fenntartása Moszkva ukrajnai háborúja és a szankciók közepette pedig csak magyar támogatással, alkalmazkodással volt lehetséges. Az Európai Bíróság 2025 őszén megsemmisítette a projektnek nyújtott állami támogatást jóváhagyó európai bizottsági határozatot. A Roszatom még sosem létesített uniós országban a VVER–1200-as reaktorokra épülő erőművet. Finnországban volt egy ilyen projektje, ám a finnek 2022 tavaszán szakítottak az orosz céggel. A Roszatom nemzetközi döntőbíróságra vitte az ügyet, a pereskedés folyamatban van. Ha egy új magyar kormány szintén szakítana a Roszatommal, annak alighanem ugyancsak hosszas nemzetközi pereskedés volna az eredménye.

Egy esetleges Tisza-kormánynak első körben meg kell ismernie a kontraktus részleteit, majd új káderekkel kell feltöltenie Paks II. állami projektcégét. Mindezek után a tények és a tényleges adatok, információk fényében el lehet dönteni, megéri-e ilyen feltételekkel folytatni a beruházást. Ha nem, akkor választ kell adni arra, mi legyen a gödörrel, illetve hogy az aktuális politikai és szakmai vezetés hogyan látja a magyar villamosenergia-rendszer jövőjét: a fogyasztás milyen alakulására számít, és ezt milyen erőművi mixszel fedezi?