Otthonbólcsaládba
A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében; van, aki ugyanannál a hivatalnál tapasztal elfogadóbb hozzáállást. A statisztikák azt jelzik, hogy eddig mintha az egész apparátust a kérelmezési kedv letörésére hangolták volna.
Gumicsont
Van néhány olyan, időről időre fellángoló közéleti vitatéma, amelyben úgy tűnik, kibékíthetetlen ellentétek vannak a magyar társadalomban. Ilyen az azonos nemű párok örökbefogadási joga, amelyet ugyan a Medián idén májusban készült kutatása szerint a magyarok kétharmada támogat, mégis szinte lehetetlennek látszik róla indulatmentes diskurzust folytatni. Az ok: a nyilvánosságot kapott érvekben szinte szétválaszthatatlanul összefonódnak a jogi-gyakorlati szempontok és a politikai-ideológiai narratíva.
A támogatók azt hangoztatják, hogy a kérdésben a gyermekek tényleges jólléte a legfontosabb, márpedig az állami gondoskodásnál – különösen annak hiányosságait ismerve – a gyermek érzelmi, mentális, testi-lelki szempontjából mindenképpen előnyösebb, ha szerető, odafigyelő, családias környezetben nevelkedhet, mint ha intézményi keretek között. A biztonság, a szerető és kiszámítható környezet felülír minden más szempontot, köztük azt a gyakran hangoztatott aggályt, hogy milyen hatással lehet a gyermek (például nemi) fejlődésére a nevelőszülők identitása. A politikai arénában egészen másként vetődik fel a kérdés, a vita szimbolikus ideológiai-kulturális harc színezetét ölti.
A Fidesz narratívájában a keresztény értékek védelme, valamint az úgynevezett „tradicionális családmodell” megőrzése – a politikai szólamok szintjén legalábbis – olyan hangsúlyt kapott a NER éveiben, hogy az azonos nemű párok örökbefogadási (illetve házasodási) joga közigazgatási vagy gyermekvédelmi kérdésből a nyugati liberális ideológiák elleni küzdelem szimbólumává vált. A téma (ahogy a homoszexuálisokkal kapcsolatos diskurzus általában véve is) „ideológiai gumicsontként” működött és működik ma is, amely – ezt a Fideszben tudják jól és építenek is rá – kiválóan alkalmas a választói bázis mobilizálására, érzelmi feltüzelésére, miközben eltereli a figyelmet a gyermekvédelmi és szociális ellátórendszer mélyebb, strukturális problémáiról.
A politikai törekvés annyiban érthető, hogy bőven volt miről elvonni a figyelmet. A napokban mutatta be például a Tisza-kormány az elhíresült bicskei gyerekotthon utóbbi húsz évét feltáró jelentést. A dokumentum többek között arra is rávilágít, hogy miközben a segítséget kérő gyerekeket deviánsnak bélyegezték, az intézmény akkori pedofil vezetőjét, Vásárhelyi Jánost a jó hírneve és a kapcsolathálózata évtizedekig védte. Ráadásul mintha a választási vereség sem hatott volna a Fideszre: a párt országgyűlési frakciójából az EP-be távozó Orbán Balázs mandátumát épp az a Kardosné Gyurkó Katalin kapta meg, aki korábban jelezte, hogy a pedofíliát elítéli, de Novák Katalin államfő kegyelmi döntését tiszteletben tartja. ¬ Dobszay János