Ajánló
Otthonból családba
A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében. A statisztikák azt jelzik, hogy eddig mintha az egész apparátust a kérelmezési kedv letörésére hangolták volna.
Kapcsolatok olajozása
Donald Trump még Vlagyimir Putyinnal is hajlandó alkut kötni Ukrajna rovására, ha a saját politikai túlélése és családtagjainak, támogatóinak a gazdagodása a tét.
Dinasztia
Januártól újfajta katát vezetnek be, a jelenlegit még két évig használhatják, akik már e szerint adóznak.
Russell Melcher
„1956 októberében elmentünk a csehszlovák határra. Gondoltuk, ha a magyar kommunista rendszer összeomlik, Prága lesz a következő.”
Tóth Tibor
„A vagyonadóval ne büntessék azokat a cégtulajdonosokat, akikben megvan a bátorság,a nyitottság, a dinamizmus, az innovációs hajlam.”
Debre Szabolcs Attila
„Nem teszek fel mindent egy lóra. Továbbra is játszom, de ezzel párhuzamosan folytatom nemzetközi tanulmányaimat.”
Tartalomjegyzék
Impresszum
- HVG
- Gazdasági, politikai hírmagazin
- FŐSZERKESZTŐ
- GERGELY MÁRTON
- KORÁBBI FŐSZERKESZTŐK
- 1979–1988 VINCE MÁTYÁS
- 1988–2005 LIPOVECZ IVÁN
- 2005–2009 RÉTI PÁL
- 2009–2014 VASS PÉTER
- 2014–2021 JAKUS IBOLYA
- VEZETŐ SZERKESZTŐK
- BODA ANDRÁS, DOBSZAY JÁNOS, DOMOKOS LÁSZLÓ, JUHÁSZ GÁBOR, NAGY GÁBOR, SZABÓ YVETTE
- VIZUÁLIS VEZETŐ SZERKESZTŐ
- HRASCHEK DÁVID
- FOTÓ VEZETŐ SZERKESZTŐ
- MITRUCZKY KINGA
- OLVASÓSZERKESZTŐK
- MUCK TIBOR, PETŐ ANDRÁS
- VEZETŐ KIADVÁNYTERVEZŐ
- VAS TAMÁS
- KÉPSZERKESZTŐ
- KISS-KOHUT ANDREA, VASZKÓ ANGÉLA
- SZERKESZTŐK
- BALOGH CSABA, HAMVAY PÉTER, PARÁSZKA BORÓKA, TÁLAS ANDREA
- MUNKATÁRSAK
- BEDŐ IVÁN, FARKAS ZOLTÁN, FÖLDES MÁRTON, FÖLDVÁRI ZSUZSA (BÉCS), FÜLÖP ISTVÁN, GÁTI JÚLIA, GYENIS ÁGNES, IVÁNYI BLANKA, KERESZTES IMRE, KOVÁCS GÁBOR, MARTINI NOÉMI, MATALIN DÓRA, NÉMETH ANDRÁS, RIBA ISTVÁN, TÓTA W. ÁRPÁD, WEYER BÉLA (BERLIN)
- TARTALOMFEJLESZTÉSI VEZETŐ
- JAKUS IBOLYA
- FOTÓ
- FAZEKAS ISTVÁN, REVICZKY ZSOLT, VERES VIKTOR
- TÖRDELÉS
- BAK ATTILA, KOZMA MIKLÓS, PAULIK LÁSZLÓ
- GRAFIKA
- BÁLINT VIRÁG, SOMODI ANDRÁS
- KORREKTOROK
- MARKWARTH ÁGNES, TOMKA ESZTER
- DOKUMENTÁCIÓ
- PUSZTA DÓRA
- CÍMLAP
- KŐHALMI ZOLTÁN, BÓDI KATI, MARABU
- KIADJA A HVG KIADÓ ZRT.
- FELELŐS KIADÓ
- SZAUER TAMÁS vezérigazgató
- KIADÓHIVATAL ÉS SZERKESZTŐSÉG
- 1037 Budapest, Montevideo utca 14.
- Levélcím: 1300 Budapest 3, Pf. 20.
- Telefon: +36 1 436‑2000 Fax: +36 1 436‑2010, +36 1 436‑2011
- E-mail: hvg@hvg.hu
- KERESKEDELMI IGAZGATÓHELYETTES
- MIKLÓSI ZOLTÁN
- HIRDETÉSFELVÉTEL
- 1037 Budapest, Montevideo utca 14.
- Telefon: +36 1 436‑2020, +36 1 436‑2000 Fax: +36 1 436‑2089
- E-mail: hirdet@hvg.hu
- ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓ
- +36 1 436‑2045
- E-mail: ugyfelszolgalat@hvg.hu
- KLUBKÁRTYA-INFORMÁCIÓ
- +36 1 436‑2045
- TECHNIKAI KIVITELEZÉS
- HVG Informatika
- BRUKNER JENŐ, SZÁNTÓ CSABA
- E-MAIL: ipad@hvg.hu
- INFORMATIKAI IGAZGATÓ
- KIRÁLY LAJOS
- A kiadó a lap bármely részének másolásával, terjesztésével, a benne megjelent adatok elektronikus feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntart. A HVG-ben megjelent minden szerzői mű (cikk, fotó, táblázat, grafika) csak a kiadó előzetes írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével tehető hozzáférhetővé, illetve másolható a nyilvánosság számára a sajtóban. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 36. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül.