Gazdaság 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
Értékelések Magyarországról

Figyelmeztető lövések

A nemzetközi intézmények, a hitelminősítőket is beleértve, tűkön ülve várják a 2027-es magyar költségvetést, illetve a kormány által prezentálandó középtávú költségvetési, gazdaságpolitikai kitekintést. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves felülvizsgálati jelentése arra jutott, hogy a gazdasági növekedés idén 2 százalék körül, a következő években 2,5 százalék táján alakulhat. Ez egybevág a kormány és az MNB friss prognózisaival. (A kabinet az idei büdzsé módosításait összefogó pótköltségvetést 2 százalékos növekedési előrejelzésre alapozta, az MNB 1,8 százalékos GDP-bővülést vár.) Az IMF üdvözölte az előző kormány alatt befagyasztott uniós források kiolvasztását: a mintegy 16 milliárd eurónyi összeg a gazdaságélénkítésben és a költségvetés tehermentesítésében is fontos szerepet játszhat. Üdvözölte továbbá az új kormány elköteleződését az euró bevezetése és a szorosabb uniós integráció mellett. A szervezet ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy reformok nélkül ezek önmagukban elégtelenek. Javaslatai szerint gazdasági modellváltásra volna szükség, erősíteni kellene a piaci versenyt, javítani a munkaerő mobilitását, alkalmazkodóképességét.

Az államháztartás jelentős, a gazdasági növekedést támogató kiigazításra szorul, az új kabinet pedig kiemelt célként kezeli a túlárazott állami beszerzések és a pazarló állami működési kiadások lefaragását. Az adórendszer átfogó reformjára lenne szükség, ugyanis benne van a pakliban, hogy a célul tűzött megtakarítási intézkedések a vártnál kevesebbet hoznak a konyhára, illetve önmagukban nem elégségesek a tervezett pluszkiadások fedezésére. Javítani kellene a jövedelemadózás progresszivitását, beleértve az alacsony keresetű rétegeknek nyújtandó adócsökkentést. Az IMF szerint a családi adókedvezmény rendszerét családi adójóváírással volna érdemes felváltani. Indokolt lenne a tőkejövedelmek és a társasági nyereség magasabb kulcsú adóztatása, utóbbi esetében teljes beruházási leírással. Ezek az adóemelések idővel lehetővé tennék a piactorzító szektoriális különadók kivezetését. Az IMF szerint túl sok termék tartozik a kedvezményes áfakulcs alá, ez bevétel­kiesés az államnak, miközben elsősorban a magas jövedelmű háztartásoknak kedvez. A támogatott állami kölcsönök pedig torzítják a hitelpiacot, rontják a jegybanki kamatpolitika hatékonyságát, és sok pénzbe kerülnek a költségvetésnek. A „rezsicsökkentés” szintén terheli a költségvetést, miközben nem ösztönöz energiamegtakarításra. Az IMF szerint a költségvetési hiány jövőre a GDP 5 százalékára szorítható le az idei 7–7,5 százalékról, 2029-re pedig elérhető az eurócsatlakozás feltételét képező 3 százalékos arány.

Az IMF-éhez hasonló diagnózist és várakozásokat állított fel a Scope Ratings és a Fitch hitelminősítő is – utóbbi csak értékelést adott ki, minősítői lépést nem tett. A Scope az idei évre 1,8, a Fitch 1,9 százalékos gazdasági növekedést vár. Az államadósság emelkedik, a Fitch szerint a GDP-arányos mutató 2028 végén 78,1 százalék lehet, a Scope szerint 78,6 százalék. A Fitch arra figyelmeztet, hogy ha az államadósság emelkedő pályán marad, és a kormány nem áll elő egy hiteles költségvetési kiigazítási tervvel, akkor a december elején esedékes felülvizsgálat leminősítést hozhat.