A három-négy éves korig tartó időszak a legalkalmasabb arra, hogy a gyerekek elkezdjenek mesét hallgatni. Nyomós érvek szólnak a korábbi kezdés mellett is, de ha a szülő csak a gyereke három-négy éves korában lát hozzá a meséléshez, még nem kell sok lemaradást behoznia. Amint azonban a gyerekek elérik az ötéves kort, sokszor már nehezen alkalmazkodnak, ha hirtelen változás áll be az életükben vagy új ritmust kell megszokniuk.
De van egy ennél is nyomósabb oka annak, hogy miért érdemes korán kezdeni a mesélést: mégpedig saját magunk. A mesemondás ugyanis a szülő és a gyermeke közötti kapcsolatról szól. A kezdő mesélők helyzetét pedig megkönnyíti, ha a gyerekük egyszerű történetekkel is beéri. A korai évek során kialakuló rutin és bensőségesség a gyerek cseperedése során egyre összetettebb formát ölt. Más szóval a mesemondási képességünk a gyermek érésével párhuzamosan, természetes módon fejlődik.
A csecsemőknek és kisgyermekeknek mondott történeteknek rövidnek és egyszerűnek kell lenniük. A kukucsolás sem más, mint a kapcsolatteremtésre alkalmas legelső történet, aminek a lényege: „Látlak, és szeretlek. Megtaláltalak, és te vagy a legértékesebb ajándék!” Miközben a gyerekek növekednek, és elkezdik felfedezni a saját testüket, velük együtt nőnek a mesék is. A szülők a kezüket használva úgy tesznek, mintha egy apró ember épp felfelé sétálna egy dombra (a gyerek karjára), majd keresne egy csengőt (a gyerek fülét) és egy csörgőt (az orrát). Ezek a felfedezésről szóló történetek segítenek a gyereknek abban, hogy jól érezze magát a bőrében. A hangsúly az ismétlésen és a rövid mondatokon van. Ennek másik klasszikus példája a tapsolós játék.
Ha a gyermek már kúszik, fel tud állni, és elkezdi felfedezni a környezetét, készen áll a tárgyakról szóló rövid történetekre. „Volt egyszer egy kis kavics, amelyik leugrott az asztal széléről, és aztán hopp, belepottyant a vízbe.” Ha ehhez hasonló történetek során kézmozdulatok is szemléltetik a kavics mozgását és a csobbanást, az a szülő és a gyermek számára is nagyon lebilincselő lehet. A gyermek ilyenkor sokszor még egyszer meg szeretné hallgatni a történetet, és ő maga is eljátssza egyes részeit.
Kétéves kor környékén érdemes először megjeleníteni a történetekben a kockázat motívumát. Például: „Volt egyszer egy kisfiú, aki elkóborolt az anyukájától, és egy nagy fa mellett kötött ki. Megnézte, mi van mögötte. Mit talált vajon? Szent ég, egy medvét! Gyorsan hazaszaladt az anyukájához.” Ebben a korban a gyerekek még nem állnak készen a ma népszerű mesék bonyolultabb veszélyeire és fordulataira, ezért az egyszerűségre kell törekedni.
A harmadik életévben a gyerekek már barátságokat alakítanak ki, és óvatos lépéseket tesznek arra, hogy eltávolodjanak szüleiktől. Így fejlődnek tovább a történetek. A gyermek, aki bekukkantott a fa mögé, most barátra lel a medvében, akivel együtt indulnak új kalandra, át a hídon, majd fel a hegyen, hogy végül megpihenjenek egy napsütötte réten. Napnyugtakor lesietnek a hegyről, és visszamennek a hídon át az otthonuk biztonságába. Idővel bonyolultabbá tehetjük a történetet, több barátot és több izgalmat csempészve bele. Ha rendszeresen mesélünk, minden megerőltetés nélkül fejlődünk tovább.
Nagyjából négyéves korban vagy néha kicsit hamarabb következik be az, hogy a gyermek elkezdi értékelni az olyan összetettebb karaktereket és fordulatokat, amilyenek általában a szórakoztató történetekben szerepelnek. Emellett előszeretettel fogja beemelni a történet egyes elemeit és szereplőit az egyre kifinomultabb és egyre inkább önmaga által irányított játékokba. Ha jól használják őket, a történetek a szülők leghatásosabb eszközei a vigasztaláshoz, szórakoztatáshoz, tanításhoz és sok minden máshoz is, mert abból az intimitásból merítik az erejüket, amelynek kialakításán a szülők évek óta dolgoznak.
HVG Könyvek
A gyerekek négyéves kor körül kezdik felfogni a titok jelentését is. A legtöbb két- vagy hároméves gyerek őszintén megígéri, hogy titkot tart, majd azonnal elmondja azt az anyjának vagy az apjának. Ilyenkor általában nem is tudják, hogy ezzel megszegték az ígéretüket, amivel nagyon tudják bosszantani a nagyobb testvéreiket. Ez mind a tudatelméletnek köszönhetően következik be, mert ezt a kognitív eszközt használjuk arra, hogy következtetéseket vonjunk le egy másik ember vagy állat szándékaival, tudásával vagy nézőpontjával kapcsolatban. Ettől lebilincselő, új rétegekkel gazdagodnak a történetek. A mese az egyik elsődleges terep a tudatelmélet gyakorlásához. Amikor bizonyos karaktereket és bizonyos nézőpontokat követünk végig, arra neveljük magunkat, hogy egyre több lencsén keresztül szemléljük a valós világot.
Fontos tudni, hogy a négyéves kor csak egy hozzávetőlegesen kijelölt pont. Vannak gyerekek, akik kicsivel gyorsabban, míg mások kicsivel lassabban fejlődnek. A négyéves kor mérföldkőként való kezelése azonban segít megérteni, miért vezet hosszú és sikeres mesemondási úthoz az, ha a gyermek három-négy éves korára már kialakult a mesemondás rutinja. A korai évek kimaradása esetén négyéves korban még nem lesz nagyon nehéz behozni a hátrányt. Az öt-hat éves gyerek azonban már egy bonyolultabb kis lény, és így sokkal nehezebb megragadni a figyelmét. Persze akkor sincs ok aggodalomra, ha a gyermek már ötéves vagy annál idősebb. Még évekig lehet mesélni egy ilyen korú gyereknek is. Ám ebben az esetben a szülőnek készen kell állnia a kőkemény munkára.
A hatodik életév környékén lehet beemelni a történetekbe a valós veszélyeket. Ez a tündérmesék, gyermekevő boszorkányok, erdei szörnyek időszaka. Ezt megelőzően általában túlságosan rémisztő lenne a gyereknek egyedül harcba szállnia egy boszorkánnyal vagy szörnnyel. Ekkor azonban már készen áll erre, és talán segítségére lesz egy erdei barát, mondjuk egy kisegér, akinek útközben ennivalót adunk. Akadnak gyerekek, akik rögtön belevetik magukat az ezekhez hasonló történetekbe, de sokan félnek tőlük, akárcsak a felnövéssel járó kihívásoktól.
A mesék kitűnő lehetőséget kínálnak arra, hogy a gyerek szembenézzen ezekkel, és segítenek neki bízni abban, hogy végül minden jól alakul. Összefoglalva azt javasoljuk tehát, hogy a szülők minél korábban kezdjék el a mesélést, akár még azelőtt, hogy a gyermekük ismerné a szavakat. Ez segít megtalálni az alaphangot a gyermek és legfőképpen a mesélő számára. Így a mesemondás fokozatosan fejlődik tovább a gyerekkel együtt.
A fenti cikk a Hogyan meséljünk gyerekeknek? című könyv szerkesztett részlete. A kiadvány szerzői, akik szülőként és tanárként is gyakorlott mesemondók, bevezetnek a mesemondás mesterségébe, a gyakorlatok pedig segítenek életre kelteni a módszert. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
