Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az ideielső félévben javultak a magyarországi irodák kihasználtsági mutatói. Az állomány alig bővült, a vizsgált időszakban mindössze egy kisebb házat adtak át.
A vizsgált időszakban új fejlesztések nem indultak, építés alatt van néhány projekt, befejezésük 2012 végén vagy 2013 elején esedékes, néhány épület pedig 2014-ben kerül a piacra – írja a nol.hu a Colliers elemzése alapján. A kereslettel kapcsolatban megjegyzik: az első fél évben bérbe adott terület nagysága 149 ezer négyzetméter volt, azaz elmaradt a 2011 hasonló időszakában mért adattól.
A tárgyidőszak bérbeadásain belül továbbra is a meglevő bérleti szerződések újratárgyalása volt a jellemző. Az ötezer négyzetméternél nagyobb területet bérlő cégek nem költöztek el, inkább kedvező feltételeket alkudtak ki meglevő bérleményükben. A szerződésüket az első fél évben újratárgyaló nagyobb bérlők közé tartozott a Vodafone és a Citibank is.
A bérlőknek továbbra is fontos, ráadásul egyre fontosabb szempontnak bizonyult a környezettudatosság. A különböző zöld tanúsítványok megszerzése idestova kötelezőnek számít az új fejlesztések esetében, és a bérlők több esetben azt is szeretnék, hogy a meglevő épületek tulajdonosai a környezettudatosságra irányuló korszerűsítési és felújítási munkákat végezzenek.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.