Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A magyar széndioxid-kvóta egy részének minapi értékesítéséből befolyó pénzből stafírozzák ki a panelprogramot: csaknem 2 milliárd forintot fordítanak a finanszírozására.
A magyar kormány által értékesített 2,5 millió EUA széndioxid-kvóta értékesítéséből befolyó 4,5 milliárd forintból 1,8 milliárdot fordíta a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Panel II. programjára − közölte a Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (MEHI). A kvótabevételek felhasználásáról a 2012-es költségvetés december 5-én megjelent módosítása rendelkezik, eszerint a 2012-ben befolyt bevételek fele a központi költségvetés általános forrásaiba kerül – írja a Napi Gazdaság Online.
A törvénymódosítás indoklása szerint a ZBR Panel II. konstrukciójára 2009-ben 14 milliárd forint többlettámogatási igény érkezett be, a kormány 2011-ben úgy döntött, hogy a szükséges forrásokat elsősorban a széndioxidkvóta-kereskedelmi bevételekből kell biztosítani. Jelenleg 8,6 milliárd forint bevonására van még szükség, ennek egy része (mintegy 1,6 milliárd forint) a "költségvetési törvény jelen módosításával biztosítható."
Arról egyelőre semmit sem tudni, hogy a korábban nyertes pályázatok közül hogyan választják ki azokat, amelyek ebből a befogadott igényeknél jóval szűkösebb új forrásból részesülnek − mondta a lapnak Bart István, a MEHI igazgatója. A beadott anyagok már több mint háromévesek, ennyi idő alatt a technikai lehetőségek és a finanszírozási feltételek is jelentősen változtak. EUA-kvótából még mintegy 13 milliárd forint értékű áll rendelkezésre, ezt legkésőbb jövő áprilisig el kell adni.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.