Akar egy házat 300 forintért?

A Szicília szigetén található Gangi településen egy euróért, vagyis egy kávé áráért oszt ki a helyi önkormányzat 20 elhagyatott házat. A lépéssel revitalizálni szeretnék a települést.

  • hvg.hu hvg.hu
Akar egy házat 300 forintért?

A Szicília belsejében található Gangi településen a helyi önkormányzat egy euróért árul körülbelül 20 darab elhagyatott ingatlant – írja a Daily Telegraph. A rendkívül kedvező árú értékesítéssel a település azt szeretné elérni, hogy újra élet költözzön az elnéptelenedő falurészbe.

Ehhez ugyanakkor bizonyos feltételek társulnak, melyeket ugyanakkor minden bizonnyal nem lesz igazán nehéz teljesíteni. A vásárlóknak egy 5 ezer eurós kauciót kell lerakniuk, ezzel bizonyítják ugyanis, hogy felújítják az adott házat (öt éven belül kell nekikezdeni, különben bukják a pénzt). Ehhez még járul egy házonként körülbelül 35 ezer eurós renoválásái költség, szakértők ennyire teszik ugyanis ennek a díját. További 6 ezer eurót pedig a jogi, bürokratikus ügyintézésrt kell kifizetni. Az ötezer kaució a renoválás után visszajár. Vagyis 41 ezer euró körüli összegből már egy szép olasz háza lehet valakinek egy középkori faluban, ami igencsak jutányos árnak számít.

A mostani ajánlat nem sokkal azután érkezik, hogy egy hónapja az olasz Alpokban 245 ezer euróért egy komplett falut kínáltak eladásra az eBay-en.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Mi az időszakos böjtölés gyenge pontja, és mi a funkcionális élelmiszer? Dietetikus értékelte a legdivatosabb diétákat

Mi az időszakos böjtölés gyenge pontja, és mi a funkcionális élelmiszer? Dietetikus értékelte a legdivatosabb diétákat

Ketogén, 90 napos, mikrobiom- és kortizolcsökkentő: a divatdiéták akár be is válhatnak, de legalább egy baj biztosan van velük. Hogyan válasszuk ki a nekünk megfelelő módszert? Mennyi időt adjunk magunknak, ha a testsúlyunk 5-10 százalékát akarjuk leadni? Miért tartják még mindig a mediterrán típusú étrendeket a legjobbnak? Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke válaszolt.