Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A 24.hu azt írja, a Kálvária téri lakás hamar visszakerült eredeti tulajdonosához.
Rákay Philip és felesége lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás bérlakáshoz a Bécsi kapu téren egy műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintért újított fel az I. kerületi önkormányzat – írta korábban a 24.hu, amely most a szerződéseket is kikérte a kerülettől.
A lap azt írja, a szerződésből kiderült, hogy a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese és családja
a vári bérlakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás, VIII. kerületi Kálvária téri lakást adott.
A portál a földhivatali dokumentum alapján azt írja, hogy Rákay felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.
A 24.hu szerint a lakás új birtokosa a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt.
Így aztán kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, végül kikötött annak eredeti tulajdonosánál. Az is kiderült, Rákay és családja havi 39 ezer forint bérleti díjat fizet a Várban lévő lakás után.
A portál megjegyzi, hogy az adásvételi szerződést Rákayék esetében ugyanaz az ügyvéd készítette, aki egy olyan lakáscsere-ügyletnél is eljárt, aminél arra gyanakodnak, hogy a cserét feltehetően csak papíron bonyolították le, és valójában pénzért cserélt gazdát az önkormányzati ingatlan. Ha így történt, az ellentmond a lakástörvénynek. A gyanús szerződéseket Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármestere osztotta meg közösségi oldalán, egyben jogi lépéseket ígért az ügyben.
A sokak által ismert, a budavári lakáscserék jelentős részét bonyolító (2019-ben 21/16) ügyvédi iroda májusban levelet...
Közzétette: Gelencsér Ferenc - Momentum – 2020. szeptember 10., csütörtök
A 24.hu kereste Rákayt, aki azt válaszolta, hogy minden a hatályos jogszabályok és törvények teljes körű betartásával történt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.