Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Magyar Közlönyben már benne van az erről szóló kormányrendelet, de a stadiont nem nevezik meg. A helyrajzi szám alapján ugyanakkor be lehet azonosítani.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a budapesti Groupama Aréna fejlesztését – derül ki az újabb Magyar Közlönyből.
A kiemelt beruházások esetében a Telex szerint jelentősen egyszerűsödik a különböző hatósági engedélyek beszerzése és a közbeszerzési eljárás lefolytatása is.
Érdekesség, hogy a rendeletben nem nevezik meg a Groupama Arénát, a helyrajzi szám viszont ott van (38293/78), ami alapján beazonosítható, hogy a projekt a Ferencváros stadionját érinti. A rendelet arra sem ad választ, pontosan mi szükség van a kiemelt jelentőségre.
A Groupama Arénát hét éve adták át, összesen majdnem 15 milliárd forintba került. A kormány tavaly karácsonykor hárommilliárd forintot adott az építmény korszerűsítésére.
A mostani ügy miatt a Telex kereste a Fradi és a fővárosi kormányhivatal sajtóosztályát is, de egyelőre egyiktől sem kaptak választ.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.