Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egy kamarai ülésen védte az építőipari árak letöréséért felelős kormánybiztos a kormány új döntéseit.
Óriási drágulásra panaszkodnak a magyar építőiparban, a kormány pedig bejelentette, hogy megpróbálja letörni az árakat, még kormánybiztost is kineveztek erre – ezért is válthatott ki a megszokottnál jóval nagyobb figyelmet, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építésgazdasági Kollégiuma nyilvános ülést tartott. Az ülésen részt vett ugyanis Gyutai Csaba, akinek a feladata kormánybiztosként az építőanyag-hiányt enyhíteni és az elszállt építőipari árakat megfékezni.
Az ígéret az volt, hogy a kormánybiztos be fogja mutatni az építésgazdaságot érintő kormányzati intézkedéseket. Aki új döntést várt, annak csalódnia kellett, Gyutai az elmúlt hetekben már meghozott intézkedéseket sorolta fel: stratégiai jelentőségűnek minősített nyersanyagokra és termékek exportjára regisztrációs eljárást vezettek be, részben exportkorlátozással, és bizonyos esetekben 90 százalék kiegészítő bányajáradékot kell fizetni.
Az exportregisztrációról konkrét szám említése nélkül azt mondta el: a termékek többségének az exportja megkapta az engedélyt – ezek szerint volt, ami nem. A gyakorlatban úgy néz ki a folyamat, hogy ha egy vállalkozó valamilyen anyagot szeretne külföldre eladni, akkor regisztrálnia kell a kérelmet, ezt a kormánybiztos által vezetett szervezet eldönti, hogy nemzetgazdaságilag stratégiai érdeknek számít-e, hogy a termék az országon belül maradjon, jelzi a minisztériumnak, és ha nem stratégiai érdek, akkor megadják az engedélyt az exportra.
A kormánybiztost többen is megkérdezték, hogy miért kell bürokratikus nehézségeket okozni a cégeknek, és így avatkozni be a gazdaság folyamataiba. Gyutai azt mondta ezekre a felvetésekre, hogy most szükség van a korlátozásokra, hiszen a már futó építkezésekre alapanyagokat kell biztosítani. „Nem akarunk más ágazatokat bántani, az építőiparnak kell biztosítanunk az alapanyagokat, azt reméljük, hogy két hónap alatt rendeződik a világ” – így ígérte meg azt, hogy csak szeptember végéig lesznek érvényesek ezek a szabályok.
A szabálytalan várbeli beruházások után került új állásba a kormánybiztos |
Az építőiparban kíváncsian várták, mire mehet egy kormánybiztos a szektor problémáival, de Gyutai Csaba kinevezésre sokan mások is felkaphatták a fejüket. Gyutai, aki korábban Zalaegerszeg polgármestere is volt, az országos hírekbe akkor került be, amikor a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft.-t és a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-t vezette. Erről egy átvilágításon a Miniszterelnökség megállapította, hogy a budai Vár és a Várkert Bazár környékén hibádzott az uniós támogatások lehívása, gyatra maradt az informatika, törvénytelen volt a HR, és rengeteg volt a pénzügyi szabálytalanság is, a közhasznú társaságok számukra előnytelen üzleteket kötöttek, amelyekkel sokszor éppen a saját vezetőik jártak jól. Gyutai a jelentés szerint úgy költözött be a Várgondnokság Kft. lakásába, hogy két és fél évig sem bérleti díjat, sem rezsit nem fizetett, de azért a beköltözés előtt a céggel 5 millió forint értékű felújítást végeztetett el. Ekkor nem vonták felelősségre, de 2018 utolsó napján a kormány új céget alapított a botrányokat halmozó vállalatok helyett, nem sokkal később pedig kiderült, hogy Gyutai már nem dolgozik a várbeli beruházásokat megrendelő cégnél. |
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A Magyarországra szabott terv szerint 2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.