Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A város fideszes polgármestere azt mondta, céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen. Más fejlesztésekbe is belevágnak Keszthelyen, például létrejön egy „új városközpont”.
Három fontosabb elemet és helyszínt tartalmazva, mintegy 4,5 kilométeres partszakaszt érintően készültek el a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei – közölte szerdán Keszthely polgármestere. Nagy Bálint (Fidesz–KDNP) elmondta: a város arculatát hosszú távra meghatározó projektek előkészítése nagyjából másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított hozzá.
A fejlesztés a gyenesdiási településhatártól a déli partszakaszig futó vízparti területet, a jelenlegi futballpályát, valamint a parthoz közeli Kresz-parkot érinti, amelynek tanulmányterveit nyílt közbeszerzési pályázat után két tervezőiroda készítette el. A polgármester szerint az volt a céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen, ehhez nemcsak állami, de évtizedek óta lezárt magánterületekre is sikerült használati jogot szerezni.
A második elemként a futballpálya továbbfejlesztésével sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ezzel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják, egy wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik. A tervezett beruházás harmadik eleme a Kresz-park, amelynek fő funkciója megmarad, de modernizálják, kerékpáros ügyességi pályával bővítik, valamint korszerűsítik a sportfunkcióit és a zöldfelületeket.
Az elképzelések tervvé formálásban részt vett a Magyar Művészeti Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, de a helyi lakosok és civil szervezetek véleményét is kikérték. A tanulmányterveket a városi és a megyei tervtanács már értékelte, a véglegesítés heteken belül megtörténik – emelte ki Nagy Bálint. Úgy fogalmazott: új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással, amelynek következő fázisában a Helikon Parkon keresztül összekötnék a sétálóutcát és a Festetics-kastélyt a Balaton-parttal. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az előzetes számítások szerint a három elemből álló balatoni fejlesztés várható költsége 6-9 milliárd forint között alakulhat.
Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: Keszthely Balaton-partjának a kihasználatlanság miatt is szüksége van fejlesztésre, tudomásul véve azt, hogy ezt óvatosan kell megtenni. Elvetették például azt az elképzelést, hogy a futballpálya helyére szálloda épüljön és azt is, hogy termálvizes fürdőt alakítsanak ki, de a sportfunkciók fejlesztése vagy a wellnessközpont megépítése fontos az itt élők és az ide látogatók számára a szezon kiterjesztése miatt is – jegyezte meg.
A civilek már jó ideje aggódnak a projekt miatt, már csak azért is, mert a polgármester korábban a járvány adta lehetőséget kihasználva egy személyben kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a partszakaszt, nem sokkal később ki is vágtak ott több tucat fát. Az érintett részen Tiborcz István köreihez köthető idegenforgalmi szolgáltatások vannak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.