Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szomszédban zajló építkezés miatt egy józsefvárosi ház értéke 150 millió forinttal csökkent. Pikó András polgármester fog tárgyalni az építtetővel a kártérítésről.
Lakossági fórumot tartott Pikó András polgármester az Őr utca 3. lakói számára február 2-án, hogy közösen keressenek megoldást a 47 százalékban önkormányzati tulajdonú ház mellett zajló építkezés során keletkezett károk megtérítésére – írja a Józsefvárosi Újság.
A fórumon a kerület polgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat nyáron rendelt el igazságügyi szakértői vizsgálatot, miután a házban megrepedtek, és több helyen omlott a vakolat, néhány esetben balesetveszélyes állapotot is előidézve.
Pikó szerint a vizsgálatból kiderült, hogy ezeket a károkat az építkezés okozta. Mindez azért fontos, mert tavaly nyáron az építtető független szakértői véleményre hivatkozva azt mondta, a ház állapota már az építkezés előtt is rossz volt.
A most készült jelentés szerint a ház süllyedése már meghaladja a két centimétert, ráadásul a folyamat nem állt meg, a nagytömegű épülő ház húzza magával a régebbi épületet. A károsodás miatt a lakások értéke mintegy 150 millió forinttal csökkent.
A lakossági fórumon az hangzott el, hogy önkormányzat peren kívül egyezne meg a gigatársasház beruházójával, a Whitefield Management Kft.-vel, maga Pikó András polgármester tárgyal majd, mivel a ház 47 százalékban az önkormányzaté. A fórum lényegi kérdése az volt, igénylik-e a magántulajdonosok, hogy az ő érdekeiket is képviselje Pikó. A lakók végül úgy döntöttek, hogy együttműködnek az önkormányzattal.
Az ominózus ház kálváriájáról a hvg.hu is beszámolt:
Veszélyessé váltak egy józsefvárosi ház lakásai: a lakók szerint egy építkezés, az építtető szerint a ház alapállapota miatt
Tovább eszkalálódik az Őr utcai társasház helyzete: miközben a szomszédban építkezés zajlik, több lakónak is szinte lakhatatlanná vált a lakása. Az építtető független szakértői véleményre hivatkozva azt mondja: a ház állapota már az építkezés előtt is rossz volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.