Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Mészáros-Tiborcz összefogással ötmilliárdért épített komplexumban 2021 novembere óta nem kezelnek betegeket.
Senki sem tudja, mi lesz a 2021 novemberében bezárt kiskunhalasi járványkórház sorsa, viszont havi 5,3 millió forintos villanyszámlát csinál, amit közpénzből kell kifizetni – írja az Átlátszó. A kórházat 2020 tavaszán húzta fel rohammunkával a Tiborcz Istvánhoz köthető West Hungária Bau Kft., valamint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV bruttó ötmilliárd forintért. Orvosi felszereléseket egy kartellezésért a Gazdasági Versenyhivatal által megbírságolt vállalattól, a Medirex Zrt.-től vásároltak bele.
A 150 férőhelyes, 40 ágyas intenzív részleggel rendelkező mobil járványkórházat 2021. május 31-én bezárták, de betegeket novemberig még kezeltek benne. Rezsikiadásai azonban, ha jelentősen mérséklődtek is, maradtak. A lap szerint a működő kórház 2021-ben összesen 79,8 millió forintot (havi 6,65 milliót) fizetett a villanyért, a bezárása után, 2022 első félévében pedig 32 millió, azaz havonta 5,3 millió volt a villanyszámlája. Azt nem tudni, hogy az illetékesek meddig akarják égetni a közpénzt egy nem működő kórház rezsikiadásainak finanszírozására.
Hogy a kórházat mégis miért kellett bezárni, csak találgatni tudunk, a legvalószínűbb, hogy vagy orvosból, vagy egészségügyi szakdolgozóból nem tudtak eleget mozgósítani az intézmény feltöltésére. Kásler Miklós, az egykori emberi erőforrások minisztere nem innen közelítette meg a kérdést: 2021 novemberében, amikor az utolsó beteget is kiengedték az intézményből, azt mondta: a járványkórház előkészületi állapotban van, és majd megnyitják, amikor szükség lesz rá.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.