Egy verekedés során megrongálták a pár hónapja átadott liftet a Határ úti aluljárónál, hetekig tarthat a helyreállítás

Az aluljáró felújítása nemsokára befejeződik, akkor egy második lift is üzembe áll majd, addig azonban csak a lépcső használható.

  • hvg.hu
Egy verekedés során megrongálták a pár hónapja átadott liftet a Határ úti aluljárónál, hetekig tarthat a helyreállítás

Dulakodás tört ki a felújítás alatt álló Határ úti aluljárónál kedd délután, a verekedés résztvevői betörték a lift ajtajának üvegét – derül ki a BKK közleményéből. A tavaly decemberben üzembe helyezett lift az aluljárót a felszínnel köti össze az 50-es villamos végállomásánál.

A liftet az üzemeltető BKV a történtek után közvetlenül leállította, mivel balesetveszélyessé vált. A rongálásban részt vevőket a helyszínre érkező rendőrök előállították, a sérülteket mentősök látták el. A verekedést térfigyelő kamera is rögzítette, így az elkövetők könnyen beazonosíthatók a közlemény szerint.

A helyszínre érkező szakemberek megállapították, hogy az ajtó szerkezete biztonságosan nem használható, ezért javítás szükséges, ez azonban hetekig is eltarthat, mivel az üvegszerkezetet le kell gyártani, és be is kell szerelni. A Határ úti aluljáró felújítása már a végéhez közelít, a rekonstrukció során pedig egy második lift is beépül majd, ezt azonban még nem helyezték üzembe. Az aluljáró így átmenetileg akadálymentesen nem, csak lépcsőn közelíthető meg.

Borítóképünkön a Határ úti metróállomás korábbi látványterve.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.