Október 16-án nyitják meg a Zenit Corso nevű bevásárlóközpontot a Bosnyák téren – írta meg a vg.hu. A Tiborcz István miniszterelnöki vővel is üzletelő Balázs Attila érdekeltségében lévő Bayer Construct kormányzati hátszéllel jól megtolt beruházásának – amely eredetileg főként lakóépületekből állt volna, aztán inkább nagyrészt irodaépületek lettek, amiket jó pénzért meg is vett az állam – eredményeképp 11 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület is létrejött.
A pláza 85 százalékára már tavaszra volt bérlő. Többek között nyílik itt Aldi, Barber Shop, Bortársaság, Pepco, Fíling Tiger, Kik, Sinsay és Rossmann üzlet, valamint OTP és K&H bankfiók. Az épületkomplexum alatt 530 állásos parkoló is létesült.
A Zenit Corso a Zugló Városközpont nevű gigantikus ingatlanberuházás része. A Balázs Attila és Sokorai István érdekeltségében álló Bayer Construct Zrt. és ZVK Development Kft. komplexumából 150 ezer négyzetméternyi irodaépületet 244 milliárd forintért vett meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, azaz négyzetméteréért 1,627 millió forintot fizetett.
Befuccsolásgyanús beruházásoktól szabadítja meg egy speciális jogi megoldással a kegyenceit a kormány: feleslegesen megvesz tőlük 350 ezer négyzetméternyi irodát, sok száz milliárdért. Gyenis Ágnes és Fülöp István cikke.
A vállalkozó újabb lakóparkokat is épít, mindkettő kiemelt beruházás lett.
A projektek a Bayer-cégcsoport, vagyis Balázs Attila érdekeltségei.
Borítóképünkön a beruházás korábbi látványtervei.