Annyira megemelték az eladó ingatlanok árát az Otthon Start miatt, hogy sok helyen egyszerűen besokalltak a vevők

Az Otthon Start miatt a vevők könnyebben elfogadták a túlárazásokat, mint korábban, de nem mindenhol. Sőt, volt olyan szint, ami már a kedvezményes hitellel is túl sok volt.

  • HVG

Bár tavaly a második félévben több olyan kerület is akadt Budapesten, ahol élénk volt a kereslet a korábban túlárazott ingatlanok iránt, volt ami korlátott jelentett a száguldó áraknak és a túlárazásnak: egyrészt az Otthon Start rendeletben szereplő négyzetméterár-szabály, illetve másrészt az is, hogy a használt ingatlanok ára a hirdetésekben szereplő különböző plusz költségekkel sok helyen gyakorlatilag elérte az újépítésű ingatlanok árát, vagy legalábbis nagyon megközelítette ezeket – írja szerdai közleményében a Balla Ingatlan, amely szerint emellett pedig az is megfigyelhető volt, hogy ott, ahol az Otthon Start csak mérsékelt hatást generált - például a Balatonnál - az ingatlanpiacra, némileg másként álltak hozzá a vevők az eladói túlárazáshoz.

Megjelentek a pánikvásárlások

Az Otthon Start szeptemberi indulása miatt azzal a jelenséggel lehetett találkozni az ingatlanpiacon, hogy a fiatalok a túlárazott ingatlanokat is hajlandóak voltak megvenni, mert féltek az esetleges további drágulástól – olvasható a közleményben, amely ebben az időszakban szinte minden ingatlanra akadt érdeklődő. 

A Balla Ingatlan szerint nemcsak az Otthon Start miatt keresett kategóriákba tartozó ingatlanok ára emelkedett, hanem minden ingatlané a támogatott hitel bejelentését követő hónapokban. Átlagosan 5-10 százalék körül alakult a túlárazás mértéke, de a családi házak, házrészek, jogilag rendezetlen ingatlanok esetében meghaladhatja a 20 százalékot is.

https://hvg.hu/ingatlan/20260108_soha-ilyen-magasan-nem-volt-meg-az-allami-lakashitelek-aranya

Ennek is köszönhető, hogy például Zuglóban a felújítandó panellakásoknál 1,5 millió forint közelébe kúszó négyzetméterárakkal lehetett találkozni - melyek mellé ráadásul gyakran még további kifizetendő összegeket is említettek a hirdetésekben a tulajdonosok. 

Ez csak azért volt probléma, mert így gyakorlatilag elérte a keresett kategóriákba tartozó használt lakások ára az újépítésű piacon jellemző árakat. Az ingatlanközvetítő szerint bőven van rá esély, ezek az abszurd módon túlárazott ingatlanok a piacon fognak ragadni.

https://hvg.hu/ingatlan/20260108_decemberben-mar-csokkentek-az-ingatlanarak-leginkabb-budapesten

Volt, ahol gyengébb volt az Otthon Start hatása 

Eltérő helyzettel találkozhattak a vevők a balatoni ingatlanpiacon. Itt a szűk kínálat ellenére a vevők nem csaptak le a túlárazott ingatlanokra. Erre egy konkrét példát is írnak, miszerint egy 2024 őszétől hirdetett ingatlannál az Otthon Start miatt megnövekedett vevői figyelem hatására néhány millió forintot emelt a tulajdonosa, melynek hatására azonnal megszűnt a lakás iránti érdeklődés.

Habár mindössze néhány százalékos áremelés történt, ezt még az Otthon Start sem tudta kompenzálni, így végül vissza kellett állítani az eredeti árat, majd egy kismértékű alkuval két hét után végül elkelt az ingatlan.

Ennek fő oka, hogy a balatoni ingatlanpiac más, mint egy nagyvárosi, hiszen a legtöbb érdeklődő itt nem saját lakhatásra keres ingatlant, inkább nyaralónak, vagy kiadás céljára veszik, hosszú távú befektetésként. Emiatt pedig itt az Otthon Start hatása is másként jelentkezik. 

https://hvg.hu/ingatlan/20251223_otthon-start-hitel-lakas-torleszto

 

Hozzászólások