szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Japán kutatók kiderítették, hogy melyik az az öt csemege, amelynek fogyasztása után pihentetőbb alvásban lehet részünk.

Az esti nassolás általában nem tesz jót, az édességtől például forgolódhatunk is éjszaka. Japán kutatók viszont arra voltak kíváncsiak, hogy vajon van-e olyan csemege, amelytől még akár jobban is tudunk aludni. Mint kiderült, létezik ilyen hatású ennivaló, mindjárt ötöt is felsoroltak.

Listájuk élén a banános müzli áll, amelyet zsírszegény tejjel érdemes fogyasztani, minkét termékben olyan összetevők vannak, amelyek együttes hatása a mélyebb alvás. A pihentetőbb éjszakáért érdemes cseresznyét enni lefekvés előtt, hiszen ez a nagyon kevés természetes forrása a melatoninnak, amely az alvási ciklusok szabályozásáért is felel. Egy kis adag gyömölcsös jégkrém is jót tesz, hasonló hatása van, mint az első két csemegének együttvéve. A kétszersült is remek este, hiszen B-vitamint tartalmaz, amely az alvászavarokat akadályozhatja meg. A mandulavajjal kent kenyér magnéziumtartalma az izmaink relaxációját segíti, ezzel pedig pihentetőbb alvást eredményez.

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja