A pártszerű sajtótudósításokkal ellentétben igenis mozgott Hiller István pártelnök széke; a kongresszust megelőző belső fórumokon többször követelték a fejét, mert benne kívántak megtalálni a bűnbakot. Péntek este még a parlamenti frakcióból is többen úgy vélték: másnap minden előfordulhat.

Úgy tetszik viszont, hogy a vereség miatt vért látni akaró párttagok nem számoltak Gyurcsány Ferenc kvalitásaival, kiderült ugyanis, hogy gyerekjáték számára rendet tennie a megbolydult méhkashoz hasonlító szocik közt. Biztosan működő politikai érzékre vall, hogy még a Szili-bukta estéjén összehívatta a rendkívüli kongresszust Hillerrel (csak az első számú pártvezető tehette meg, ő nem), s a talán még azon melegében össze is ütötte hatalmi alkuját az indiszponált elnökkel, és gyakorlatilag politikai gyámság alá vonta őt: a kevés rutinnal rendelkező történész-politikus így elkerülte leváltását.

Gyurcsány formálisan is átvehette volna az MSZP vezetését, ezzel azonban időt veszíthetett volna, s nem is illett bele a számításaiba. A mostani felállás nyilvánvalóan inkább a kormányfő ínyére való, ő viszi a stratégiai ügyeket és a párttal való kapcsolattartás nyűge Hillerre marad. Gyurcsánnyak egyelőre elég volt megszereznie az országos választási előkészítő bizottság vezetését, hogy minden politikai adu a kezében legyen az elkövetkező egy esztendőben. Mindenesetre mindenkit marginalizált a fölső körökben, aki keresztezhetné útját, így egy időre biztosan zárójelbe tette az alkalmatlan pártelnökséget, a frakcióvezetést. Szilit kiszorította a párt döntéshozói közül, s Hiller meggyengülésével bátrabban támaszkodhat Szekeres Imrére, míg Lendvai Ildikó súlytalanná válásával Katona Bélára. Ők nem jelentenek számára kockázatot, ahogy momentán Kiss Péter sem.

Más olvasatok szerint Gyurcsány a kelleténél több ellenséget szerzett magának a pártban, és csak akkor maradhat a felszínen 2006 után, ha nem követ el szarvashibát a közeljövőben. Mert azért, érzékeltetik a pártban, észben tartják, hogy az ő keze is benne volt a szocialisták eddigi leglátványosabb politikai kudarcában: a balhét most nem ő vitte el, de a vidéki bázis nem felejt, s ha alkalma lesz rá – márpedig egy választási vereség magától értetődően megtermi a hangulatot hozzá –, még fejére olvassa ezt a fiaskót.

A politikusi karrierjének legrosszabb hetét produkáló Szili támogatói azt mondják: az államfő-állítás kudarca megmutatta, hogy megkettőződött a párt, van a szocialista és van a szociálliberális irányzat, ez utóbbiak pedig a szabaddemokraták föltétel nélküli csatlósai (az utóbbiak közé sorolják a kormányfőt is). Pedig – így Szili vereséget szenvedő hívei – a liberálisok még vékony jégre vihetik az MSZP-t.

Ismerve a szocialistákat a hétvégi kongresszust még sokáig fogják emészteni, és még az sem biztos, hogy a most lenyelteket sikerül nekik megemészteni. Tanácskozást tanácskozás fog követni a pártplatform-szabadság jegyében, s ha visszahúzódnak is saját berkeikbe az eddigi szoci éceszgéberek, intrikákban ezután sem lesz hiány.

Most azonban egy biztos: a párt vert helyzetéből – ezt tudják maguk a háborgó szocik is – lélektanilag csak Gyurcsány hiperaktívitásával látszik kiút. S bármit is jósolnak majd annakidején a közvélemény-kutatók, Gyurcsány tudja, hogy a következő parlamenti választás eredménye a miniszterelnök-jelöltek szereplésén, leginkább a már hagyományosnak mondható, első fordulót megelőző televíziós vitán dőlhet el. Az győz jövőre, akinek inkább elhiszik a választók azt, amit mond. Mert nem a pártprogramok fognak egymással viaskodni (azokat már senki sem veszi készpénznek), hanem a politikai táborok vezetői, Orbán és Gyurcsány. Ebből a szempontból az, hogy a kormányfőnek ennyire sikerült úrrá lenni az államfő-választási krízisen, akár még jól is jöhet a választási győzelmet dédelgető MSZP-nek.

Mohai V. Lajos