szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Hanuka gyertyáit idén december 15-e és 23-a között gyújtja meg a Mechon Simon Alapítvány; a pénteki gyertyagyújtáson Hans Michael Kofoed-Hansen, a magyarországi dán nagykövet is tiszteletét tette az Olimpiai Emlékparknak a Képviselői Irodaház, illetve a Duna felé eső részén.

A Hanukai ünnep alkalmából ma estétől az Olimpiai Emlékparkban és a Nyugati téren is gyertyákat gyújtanak. A fény ünnepének nyolc napján részt vevők minden nap eggyeltöbb gyertyát gyújtanak meg "Európa legmagasabb, hatméteres menóra chanukkia gyertyatartóján" - olvasható az alapítvány tájékoztatójában.
   
A hanukát, a fény ünnepét hagyományosan arra emlékezve tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a tradíciókhoz hű zsidók, az úgynevezett makkabeusok, visszafoglalták a görögöktől, és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt.  Szerettek volna újból fényt gyújtani, de csak egy napra elegendő
olajat találtak; ez azonban nyolc napon át kitartott.

A Mechon Simon Alapítvány hanukai ünnepségsorozatán várhatóan April H. Foley, budapesti amerikai nagykövet, David Admon, Izrael Állam magyarországi nagykövete, továbbá Rav Moshe Tureckey, az izraeli országos rendőr-főkapitányság volt főrabbija is részt vesz. Szombattól jövő csütörtökig a Nyugati téren tartja "Európa legnagyobb szabású zsidó utcabálját" a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, valamint az Egységes Magyarországi
Izraelita Hitközség. A megnyitóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetét is felolvassák.  
   
A rendezvényre Kiss Péter szociális és munkaügyi minisztert, David Admont, Izrael Állam magyarországi nagykövetét és Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét szombaton, Rogán Antalt, Budapest V. kerületének polgármesterét pedig vasárnap várják - tudatták. Mint írták, a hétfői rendezvény vendége Hunvald György, VII. kerületi polgármester, valamint Verók István, VI. kerületi polgármester lesz. 

Az előzetes egyeztetések alapján a Chábád Lubavics egyesület számít többek között  Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Suchmann Tamás, a Mazsihisz alelnöke, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Deutsch-Für Tamás, az Országház alelnöke jelenlétére is.   
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!