Újra szól a Calipso

Öt év csend után, áprilisba újra megszólal a hazai kereskedelmi rádiózás egyik úttörőjének számító Calipso Rádió - értesült a HavariaPress.

  • HavariaPress

A főváros területén is tisztán fogható, gödöllői Másik Rádió frekvenciáján szólal meg  B. Tóth László vezetésével újra a Calipso. A 93,6-es URH frekvencián újjáéledő rádió reggelente slágereket sugároz majd hallgatóinak, de lesz kívánságműsor, valamint Nagy Feró Garázs című műsora is felelevenedik a tervek szerint.

Az újjáéledő rádiót olyan nevek fémjelzik majd, mint Dévényi Tibor, Dombóvári Gábor, aki régen, az 1989 és 2002 között működő rádiónak is műsorvezetője volt, vagy Török László, Cseke László és Komjáti György.

Hozzászólások