A két standnál talált hamis áru összértéke húszmillió forintvolt - olvasható a közlésben. Az egyik magyar férfitől 545 darab játékszoftvert foglaltak le, az ötmillió forint értékű lemezeket a szakértő szerint a szerzői jog
tulajdonosának beleegyezése nélkül másolták, borítójukat házilag nyomtatták.
A másik árusnál 2092 darab illegálisan másolt, filmeket, illetve játékszoftvereket tartalmazó DVD-t találtak. Az áru
összértéke 15 millió forint volt. Az ügyekben ismeretlen tettes ellen szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a VPOP.