Közel 400 milliót osztanak szét dokufilmeseknek

Majdnem négyszázmillió forintnyi támogatást ítélt meg dokumentumfilm-támogatási pályázatain a közelmúltban az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - derül ki a médiahatóság szerdai közleményéből.

  • MTI MTI
Közel 400 milliót osztanak szét dokufilmeseknek
129 pályázatból 45-nek juttatott forrásokat a tájékoztatás szerint az ORTT, nyolc esetben olyan tervek mellé állt a médiahatóság, amelyeket határon túli filmkészítőkkel közösen kívánnak a jelentkezők megvalósítani. A szétosztott mintegy 373 millió forintnyi támogatásból a határon túli filmkészítőkkel közösen benyújtott kérelmeket valamivel több mint 59 millió forinttal támogatta az ORTT.

A Műsorszolgáltatási Alap internetes oldalán olvasható összesítés szerint Az idő örvényében című munka nyerte a legnagyobb összegű, 24 milliós támogatást, míg a sort az In memoriam Kodály Zoltán zárja a maga kétmillió forintjával. Végül 113 millió forint osztott szét az eredetileg meghirdetett hatvan helyett ismeretterjesztőfilm-pályázatán szerdán az ORTT - a médiahatóság erről a nap folyamán tájékoztatta az MTI-t. 

Márciusban azzal írtak ki pályázatot az összegre, hogy annak negyedét határon túli filmkészítőkkel közösen indulók között osztják szét; ebben a kategóriában azonban végül csak valamivel kevesebb, mint 13 millió talált gazdára.
Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.