szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy pontot nőtt, és jelenleg 25 ponton áll a hvg.hu NetHangulat index – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Február végén ismét 79 százalék volt a pesszimisták aránya, és csupán az internetezők 15 százaléka vélte úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Az NRC Piackutató immár több mint másfél éve méri fel az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. Júliusban az index még 32 ponton állt, azóta azonban folyamatosan csökkent, és bár februárban a novemberi mélyponthoz képest 2 ponttal magasabb értéket mértünk, a mostani 25-ös érték is meglehetősen alacsonynak mondható.

A Nethangulat mérések elején, 2005 őszén még 40 pont feletti (és a választások környékén az 50 pontot is megközelítő) index 2006 júniusában, a megszorító intézkedések bejelentése után zuhant egyetlen hónap alatt 40-ről 27 pontra, eddigi legalacsonyabb értékét pedig tavaly novemberben vette fel. A februári érték ennél 2 ponttal magasabb – kérdés, márciusra folytatódik-e az emelkedés, és a népszavazás eredménye hogyan befolyásolja majd az internetezők közhangulatát?

A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében borúlátó hangulat jellemezte. Az index eddigi maximumát az országgyűlési választások idején érte el, minimumát 2007 novemberében. Érdekes módon februárra az optimisták és a pesszimisták aránya is csökkent egy százalékponttal – ezzel párhuzamosan a kérdésben bizonytalanok aránya 4-ről 6 százalékra nőtt. Ezzel együtt februárban a netpolgárok 79 százaléka számított pesszimistának, és mindössze 15 százalék gondolta úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

december

január

február

Optimista
Egyértelműen vagy inkább
jól alakulnak a dolgok

18%

16%

15%

Nem tudja megítélni

5%

4%

6%

Pesszimista
Egyértelműen vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok

77%

80%

79%

A NetHangulat index értéke továbbra sem azonos az egyes demográfiai szegmensekben. A férfiak (26 pont) még mindig valamivel optimistábbak, mint a nők (23 pont), bár a különbség az utóbbi hónapokban folyamatosan csökkent. Az 50 év felettiek körében az átlagosnál magasabb az index értéke: 32 pont – míg az ennél fiatalabbak körében csupán 23.

Javult az egészségügy helyzetének megítélése (Oldaltörés)


Az ország jelenlegi helyzete

Az ország várható helyzete egy év múlva

2007. III.

31

35

2007. IV.

28

31

2007. V.

27

30

2007. VI.

28

31

2007. VII.

31

33

2007. VIII.

30

31

2007. IX.

28

30

2007. X.

28

29

2007. XI.

27

28

2007. XII.

29

30

2008. I.

28

30

2008. II.

28

29

A válaszadók a kutatás során nem csak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelően ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.

Az ország helyzetét jelző index nem változott januárhoz képest: jelenleg is 28 ponton áll. Mindez azt jelenti, hogy – kisebb hullámhegyektől eltekintve – az internetezők 2007 januárja óta nagyjából ugyanolyannak ítélik az ország helyzetét. Leginkább a gazdasági helyzettel elégedetlenek: e tényező megítélése ötös skálán 1,84-ról 1,74-ra csökkent. A második legrosszabbnak értékelt tényező az egészségügyi ellátás, ám ennek megítélése néhány hónap alatt érezhetően javult: a novemberi 1,96-os értékről februárra 2,08-ra nőtt. Az internetezők leginkább a demokrácia működésével „elégedettek”, bár a mostani 2,31-os érték lényegesen elmarad a még augusztusban mért 2,50-os értéktől.

Az egy évvel későbbi várakozásokat mutató index egy ponttal haladja meg a jelenlegi helyzet értékét, ami arra utal, hogy a netpolgárok csupán csekély mértékű pozitív változást prognosztizálnak a közeljövőben. Leginkább a gazdasági helyzetet illetően számítanak pozitív fejleményekre, de javulást várnak az egészségügyi ellátásban is, és nyilván ezek folyományaként némiképp az ország nemzetközi megítélésében is – a többi területen ugyanakkor nem várnak változást egy éven belül.

Egy év múlva jobban érzik majd magukat a bőrükben (Oldaltörés)


Az egyén jelenlegi helyzete

Az egyén várható helyzete egy év múlva

2007. III.

51

54

2007. IV.

48

51

2007. V.

49

52

2007. VI.

50

52

2007. VII.

51

53

2007. VIII.

52

54

2007. IX.

49

52

2007. X.

50

53

2007. XI.

49

51

2007. XII.

49

51

2008. I.

51

54

2008. II.

48

52


A kutatás során az internetezőket arra is megkértük, hogy ötös skálán értékeljék saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.

Az egyén jelenlegi helyzetét mutató index értéke márciusig minden esetben elérte a középpontot jelentő 50-es értéket – áprilisban azonban megszakadt a sorozat, az index értéke 48 pontra csökkent. Januárban az index újra meghaladta az 50-es értéket, 51 pontot vett fel, ám ez a növekedés átmenetinek bizonyult: februárban az index ismét csak 48 ponton állt. A várakozásokat jelző index ugyancsak csökkent, viszont 4 ponttal meghaladja a jelenlegi állapotra vonatkozót, így az 52-es érték azt jelzi, hogy a netpolgárok személyes életüket illetően számottevő pozitív változásokra számítanak a következő egy évben – leginkább anyagi helyzetük javulásában bíznak.

A netpolgárok több mint fele teljesen hiteltelennek tartja a pártokat (Oldaltörés)

Az elmúlt hónapban a vizsgált 14 intézmény közül a lista elején állók esetében figyelhettünk meg jelentősebb – pozitív irányú – változást. Leginkább az Európai Unió presztízse nőtt (tízes skálán 5,4-ről 5,7 pontra), de a másik két nemzetközi szervezet is a legmagasabb bizalmi indexű intézmények kötött található (közülük az ENSZ, ha csak néhány századdal is, de megelőzte az Alkotmánybíróságot, és így a lista élére ugrott).

Legkevésbé továbbra is a politikai intézményekben bíznak az internetezők: a parlament és a kormány tízes skálán a 3-as értéket sem éri el, a pártok 2,2-es bizalmi indexe pedig azt jelzi, hogy a nagy többség nem tartja hitelesnek ezeket a szervezeteket – 51 százalék egyes osztályzattal fejezi ki, hogy egyáltalán nem bízik meg a politikai pártokban.

Intézmények bizalmi indexe (10-es skálán)

január

február

változás

ENSZ

5,7

5,9

fel

Alkotmánybíróság

5,7

5,9

fel

Európai Unió

5,4

5,7

fel

NATO

5,2

5,3

fel

Bíróságok

4,9 5,0

fel

Köztársasági elnök

4,9

5,0

fel

Ombudsmanok

4,8

5,0

fel

Civil szervezetek

4,6

4,7

le

Rendőrség

4,7

4,6

le

Önkormányzatok

4,4

4,4

-

Egyházak

4,0

4,0

-

Kormány

2,9

2,9

-

Parlament

2,9

2,8

le

Politikai pártok

2,3

2,2

le

A felmérést az NRC 2008. február 26-29. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Nethangulat: Őszöd utáni mélységben a közbizalom

Októberben újabb egy pontot csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke, és az eddigi negatív rekordot beállítva jelenleg 25 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató legutóbbi felméréséből. Ismét nőtt a pesszimisták aránya: az internetezők 77 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

NetHangulat index: a politikai pártok a bányában…

Egy pontot csökkent, és jelenleg 24 ponton áll a hvg.hu NetHangulat index – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Január végére ismét 80 százalékra nőtt a pesszimisták aránya, és csupán az internetezők 16 százaléka véli úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

NetHangulat index: ünnepi emelkedés

Miután novemberben története mélypontját érte el a hvg.hu NetHangulat indexe, decemberben – vélhetően az ünnepekkor szokásos „derűlátóbb” hangulatnak köszönhetően – 2 pontos növekedést regisztráltunk. Az index így a 2007-es évet 25 ponton zárta – az internetezők mindössze 18 százaléka számít optimistának, 77 százalékuk szerint ugyanakkor Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

Kora őszre jelentősen csökkent a demokráciába vetett bizalom

Szeptemberben újabb egy pontot csökkent a hvg.hu NetHangulat Index értéke, és jelenleg 26 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató legutóbbi felméréséből. Júliushoz képest 9 százalékponttal nőtt a pesszimisták aránya, az internetezők több mint háromnegyede szerint rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

December: eddigi legmagasabb értékén a NetHangulat index

Az internetezők a korábbiaknál jobbnak látják a magyarországi helyzet alakulását – derül ki az NRC piackutató cég decemberi, a hvg.hu megbízásából készített kutatásából. A folyamatok megítélésében óriási a különbség a budapestiek és kistelepüléseken élők között.

hvg.hu Itthon

Gárdahatás: már az idősebbek szerint is rosszabbul mennek a dolgok

A júliusi emelkedést követően augusztus végére jelentősen, 5 ponttal csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke – derül ki az NRC Piackutató legutóbbi felméréséből. Érdekes, hogy miközben az ország helyzetének megítélése nem romlott jelentősen, az internetezők közel háromnegyede mégis úgy gondolja, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

Féléves csúcson a hvg.hu NetHangulat Index

Februárban ismét felmérte az NRC Piackutató Kft. az internetes társadalom véleményét közéletünk állapotáról, és a közeljövőt illető várakozásairól. A NetHangulat index szignifikáns mértékben emelkedett, azaz a hálópolgárok most szebbnek látják a világot, mint egy hónappal korábban. A demokrácia működése és az ország nemzetközi megítélése kapta a legjobb osztályzatot.

hvg.hu Itthon

Soha nem volt ilyen mélyen a közbizalom

Novemberben újabb 2 pontot esett a hvg.hu NetHangulat index, és története legalacsonyabb értékén, 23 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató legutóbbi felméréséből. Ezzel párhuzamosan rekordot döntött a pesszimisták aránya: az internetezők 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok.

hvg.hu Itthon

A pártokat a nyár sem tudta velünk megszerettetni

Jelentősen javult az internetes közhangulat az elmúlt hónapban – derül ki az NRC Piackutató június végi felméréséből. A hvg.hu NetHangulat Index 3 pontot emelkedett, és július végén 32 ponton állt, az optimisták aránya pedig hosszú idő után újra meghaladta a 25 százalékot.

hvg.hu Itthon

A hvg.hu NetHangulat index már csak 38 ponton áll

Több hazai internetező gondolta úgy októberben, mint szeptemberben, hogy Magyarországon rosszul alakulnak a dolgok – derül ki az NRC piackutató cég felméréséből. Továbbra is az egészségügy helyzetért aggódnak a legtöbben. Kis mértékben, de javult a kormány megítélése.

hvg.hu Itthon

Hvg.hu NetHangulat Index: inkább rosszul mennek a dolgaink

Csökkent azoknak az aránya, akik anyagi helyzetük romlásától tartanak. A diplomások jobban bíznak a hazai közintézményekben, és jobbnak ítélik meg az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. Mégis, az internetezők lényegében ugyanúgy látják a magyarországi helyzet alakulását, mint októberben – derül ki az NRC piackutató cég novemberi kutatásából.