szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyílt napokat tartanak az épülő 4-es metró szakemberei pénteken és szombaton Budapesten, a Bocskai úti és a Rákóczi téri állomásokon - közölte a DBR Metro Projekt Igazgatóság csütörtökön.

A "most hét végén a mélyre láthat" szlogennel meghirdetett nyílt napokra a Budapesti Urbanisztikai Majális elnevezésű rendezvénysorozat keretében kerül sor. Az érdeklődők szakértő mérnökök idegenvezetésével tekinthetik meg a két épülő állomást pénteken 12 és 18 óra, szombaton pedig 10 és 16 óra között.

A hat héten át tartó Budapesti Urbanisztikai Majális programjai a főváros gazdagságát, sokarcú kultúráját, ezerszínű társadalmát fejlődésének irányvonalait mutatják be - olvasható a DBR Metro Projekt Igazgatóság közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

A 4-es metró kétmilliárddal olcsóbb lesz: nem épül meg egy szellőző

Kétmilliárd forinttal lehet olcsóbb a 4-es metró építése, miután a szakemberek megállapították, hogy nincs szükség egy úgynevezett főszellőző megépítésére Újbudán - jelentette be Újbuda polgármestere. A beruházás elhagyásával a szellőző helyén álló játszótér is megmenekülhet.

Itthon

Válságstáb a 4-es metró miatt

Válságstábot hívtak össze a Főpolgármesteri Hivatalban a 4-es metró építésének csúszása miatt - írta a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

4-es metró: tanácsadás 2,8 milliárdért

Nem tudott érdemben válaszolni a BKV és az AAM Tanácsadó Zrt. között létrejött - összesen majdnem 3 milliárd forint értékű - szerződések mögött álló tanácsadói tevékenységről feltett kérdésekre Becker László metróbiztos, akinek szerdán a 4-es metró beruházás állásáról kellett beszámolnia a városüzemeltetési bizottság előtt - írja az Index.hu.

MTI Gazdaság

Decemberben elkészül a 4-es metró uniós pályázata

A kormány várhatóan december első felében dönt azokról a jogszabály-módosításokról, amelyek alapján véglegesíthetők a 4-es metró uniós támogatásának pályázati dokumentumai - rögzíti a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes irodájának közleménye.

Ingatlanmenedzser

Mozdulatlan lakásárak a 4-es metró vonalán

Nem kifejezetten mozgatta meg a 4-es metró építése a leendő vonal környékén lévő ingatlanok piacát, az árak gyakorlatilag semmit nem emelkedtek idáig, a későbbiekben is inkább csak a budai oldal lakásáraira lesz inkább hatással a hosszú évek óta készülő beruházás – áll a Duna House legújabb elemzésében.

MTI Karrier

Munkaügyi szabálytalanságok a 4-es metró építkezésén

Feltételezhető, hogy hat munkavállalót bejelentés nélkül foglalkoztattak a Baross téren, a 4-es metró építési területén - a szerdai munkaügyi ellenőrzésről az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) tájékoztatott.

MTI Gazdaság

Megkezdődött a 4-es metró uniós pályázati eljárása

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség december 20-án közzétette honlapján a 4-es metró első szakaszának építésére vonatkozó uniós pályázatát a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretében - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.