„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Özönvízszerű eső zúdult le csütörtökön rövid idő alatt a somogyi térségre, vízátfolyás miatt két helyen lezárták a 6616-os utat Bárdudvarnok és Kadarkút között - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Bíró Gábor tájékoztatása szerint délután, nem sokkal három óra után hatalmas, özönvízszerű eső zúdult le a térségre, s ez méter magas vízátfolyásokat okozott a két település közötti úton. A szóvivő közlése szerint a tűzoltók szivattyúkkal az út menti szántóföldekre nyomatják a nagy mennyiségű vizet. A munkálatok feltehetően több órát vesznek igénybe.
A Kaposvárról Kadarkút felé, illetve az onnan a megyeszékhelyre közlekedők csak kerülő úton tudják elérni úti céljukat.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.