Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A számlával való trükközéseknek újabb ösztönzést ad, hogy amelyik cég nem számláz, természetszerűen forgalmazott áruja után környezetvédelmi termékdíjat sem fizet. A visszaélések feltárására a Vám- és Pénzügyőrség lenne hivatott.
Idén január elsejétől a környezetvédelmi termékdíj kivetésével és beszedésével, a szükséges ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat a Vám- és Pénzügyőrség látja el. A környezetvédelmi termékdíjat többek között bizonyos kőolajtermékek, gumiabroncsok, akkumulátorok, elektromos berendezések után vetik ki, így akarnak pénzügyi forrásokat teremteni a termékek előállítása, forgalmazása, felhasználása során okozott környezeti veszélyeztetések, illetőleg károk megelőzésére, vagy legalábbis csökkentésére.
A feladatot megkapta a testület, de az érintett termékek forgalmazását végző cégek – tudomásunk szerint – egyelőre nem szerepelnek a Vám- és Pénzügyőrség érdeklődési körében. Pedig úgy tudjuk, nem egy autógumi-kereskedés és -szerviz, illetve kenőanyag forgalmazó variál a számlákkal, magyarán, visszaéléseket követ el az áfával. Mindezt megerősítette informátorunk, aki jelenleg egy kenőolajakat forgalmazó cégnél dolgozik, korábban pedig egy autógumis cég alkalmazta.
NBH figyelmeztetés | ||
|
Az informátor úgy vélte, hogy a nagyobb autószervizekben egy hónap alatt 500 liter motorolajat biztosan elhasználnak, tehát itt is megéri trükközni az áruval és a számlával. „Az, hogyan kerülik ki a cégek a környezetvédelmi termékdíj fizetését, illetve, hogyan követnek el áfacsalást, leginkább úgy kerülhetne napvilágra, ha a pénzügyőrök tételes ellenőrzést tartanának. Ebben az esetben ugyanis rögtön kiderülne, hogy a papíron lévő készlet megegyezik-e a raktáron lévővel. Amennyiben pedig papíron több az áru, mint a valóságban, akkor valószínű, hogy számla nélkül adott el a vállalkozás.”
Mivel immár a VPOP jogkörébe tartozik az ellenőrzés, megkérdeztük, mennyi vizsgálatot végeztek el gumiabroncs-kereskedésekben és -szervizekben, illetve a kenőanyag forgalmazóknál. Kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy mit tapasztaltak, találtak-e visszaéléseket, illetve szabtak-e ki bírságokat? Kérdéseinkre egyelőre nem érkezett válasz. (Természetesen amint kapunk tájékoztatást, közöljük olvasóinkkal).
Cs.B.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.