Gyalogost gázolt a 18-as villamos

Súlyos sérüléseket szenvedett az az asszony, akit elgázolt egy 18-as villamos a dél-budai Fehérvári úton.

  • HavariaPress
Gyalogost gázolt a 18-as villamos

A baleset csütörtökön délelőtt történt a XI. kerületi vonalszakaszon, a Hengermalom úti kereszteződésnél. A Savoya Park felé haladó szerelvény a megállóba érkezve gázolta el az idős asszonyt, aki a kocsisor takarásából lépett a sínekre. A szerencsétlenül járt nő nem szorult be, így a kiemeléséhez végül nem volt szükség a helyszínre vonuló tűzoltókra; helyszíni ellátása után a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A gázolást követően a villamos a síneken maradt, jelenleg azonban áll a forgalom az érintett szakaszon. A 18-as, 41-es és 56-os villamosokat a Bocskai út és az Albertfalva kitérő között buszok pótolják.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.