szerző:
MTI

A fogyasztók érdekeit is szem előtt tartó, a részleteket egyértelműen és pontosan tisztázó hűségnyilatkozatokat vár el a szolgáltatóktól Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.

Magyarországon több mint 20 millió hírközlési előfizetői szerződés van hatályban és ezek jelentős részéhez hűségperiódus kapcsolódik. A fogyasztók számára sok esetben valóban kedvező hűségnyilatkozatok azonban veszélyeket rejthetnek, ezért nagyon fontos, hogy szerződéskötés előtt a fogyasztó alaposan tájékozódjon, ismerje meg a részleteket, és legyen tisztában a lehetőségeivel - áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdai közleményében.

Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban számos hatósági és civil kezdeményezés történt a hűségszerződések átláthatósága érdekében, mindeddig nem alakult ki tiszta, a fogyasztók számára egyértelmű és a verseny érdekeit is szolgáló piaci gyakorlat. Sokszor nincs, vagy csak irreális feltétekkel érhető el hűségnyilatkozat nélküli ajánlat, számos esetben pedig nem lehet pontosan tudni, milyen kötelezettségekkel jár a szerződés idő előtti felmondása. 

A hírközlési fogyasztói jogok képviselője most a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal (KHEM), a Nemzeti Hírközlési Hatósággal (NHH), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH), valamint a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) együttműködve, e helyzet megváltoztatása érdekében ajánlást tett közzé. 

Eszerint a szolgáltatók nem kényszeríthetik a fogyasztókat hűségnyilatkozatos előfizetői szerződés megkötésére, sem úgy, hogy nem ajánlanak hűségnyilatkozat nélküli előfizetői szerződésre vonatkozó konstrukciót, sem pedig úgy, hogy a határozatlan idejű szerződés megkötését indokolatlan és az előfizetőre nézve hátrányos feltételekkel nehezítik meg. 

Takács Péter várakozása szerint a kezdeményezéssel egyetértő szolgáltatók az ajánlásban foglaltakat mielőbb beépítik általános szerződési feltételeikbe (ÁSzF). Az ajánlás szerint a szolgáltatóknak kerülniük kell az olyan egyoldalúan kikötött jogi és gazdasági feltételek alkalmazását, amelyek korlátozzák a fogyasztók választási szabadságát, illetve csak aránytalan terhek vállalása mellett teszik lehetővé a díjcsomagváltást.

A hűségnyilatkozat létezéséről és időtartamáról szóló tájékoztatásban szerepelnie kell az áruhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó kedvezményeknek, továbbá a kedvezményekért vállalt elkötelezettség időtartamát (annak pontos kezdetét és végét) egyértelműen meg kell határozni az előfizetői szerződésben. 

Szintén tájékoztatást kell adni arról, hogyan alakulnak a hűségidő alatt, illetve annak lejártával a szolgáltatás igénybevételének feltételei, illetve milyen következménnyel jár, ha a fogyasztó a hűségidő lejárta előtt akar abból kilépni. A szolgáltatónak vállalnia kell, hogy egyértelmű és átlátható módon megjeleníti a jellemzően kötbérként megjelölt fizetési kötelezettség meghatározásához szükséges számítási módszertant. 

A szolgáltatónak az igénybe vett szolgáltatás vagy termék jellegének megfelelően, a hűségidő vége előtt értesítenie kell a fogyasztót a hűségidő lejártáról, a szolgáltatás igénybevételi feltételeinek a lejáratkor bekövetkező változásáról és a fogyasztót megillető jogokról. Az ajánlás szerint megfelelő eljárás, ha mindezekről a szolgáltató a hűségidő lejártát megelőző havi számlalevélben ad tájékoztatást.

Az ajánlás szerint a hűségnyilatkozat ideje csak a felek közös akaratával, írásban hosszabbítható meg. Elvárás, hogy a szolgáltatók az ÁSzF külön fejezetében, közérthetően és egyértelműen rendelkezzenek a hűségnyilatkozat aláírásával a fogyasztóra, valamint a szolgáltatóra vonatkozó konkrét kötelezettségekről, és ezek a feltételek jelenjenek meg a szolgáltatók honlapján, illetve díjszabásában (az árlistában) is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A cseh külügyminisztérium üdvözölte az új westerosi királyt

A cseh külügyminisztérium üdvözölte az új westerosi királyt

Áder megszólalt: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport

Áder megszólalt: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport

EP-választás: Egyre nehezebb szavazatszámláló tagokat keríteni

EP-választás: Egyre nehezebb szavazatszámláló tagokat keríteni

Jött egy izgalmas videó, ami megmutatja, milyen gyors lesz a PlayStation 5

Jött egy izgalmas videó, ami megmutatja, milyen gyors lesz a PlayStation 5

Két nap alatt másodszor fogtak el orosz bombázókat az amerikaiak

Két nap alatt másodszor fogtak el orosz bombázókat az amerikaiak

Videón azonosították a hargitai tolvajt: 120 kilós, és bundát viselt

Videón azonosították a hargitai tolvajt: 120 kilós, és bundát viselt