Mint tudatták, Boross Péter a lemondása után fokozottabban részt kíván venni az MDF politikai munkájában. Boross Péter lemondásával kapcsolatban közleményben tudatta: gyalázatosnak tartja, hogy ezt a tényt Dávid Ibolya elnök asszonnyal, vagy politikájával hozzák összefüggésbe, mint ahogy azt a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tette.
Boross Péter otthagyja a parlamentet
Boross Péter (MDF) volt miniszterelnök lemond képviselői mandátumáról - közölte a párt sajtóirodája pénteken.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
A kötőszövet, amely befolyásolhatja, mennyire maradunk mozgékonyak időskorban
Az öregedésről szóló közbeszéd sokáig elsősorban a ráncokról, a memóriáról vagy a szív- és érrendszeri betegségekről szólt, miközben talán az egyik legfontosabb kérdés ennél sokkal hétköznapibb.
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Az oknyomozó újságíró szerint a hírt több kormányzati, illetve nemzetbiztonsági forrás is megerősítette.
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
Balásy Gyula reálisnak látja, hogy a cégei nem tudják elkerülni a felszámolást
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Melléthei-Barna Márton azt üzente Kocsis Máténak, hogy szégyellje magát
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Fillérekkel megúszta a komáromi akkugyár az amputációval járó balesetet és a kiszabadult rákkeltő port
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.