Dobi Tamás közölte: a 45 éves szerencsi férfi az egyik helyi szórakozóhelyen töltötte az éjszakát szombatra virradóra, majd szerencsejátékon több tízezer forintos nyereményével hazaindult. Útközben megtámadták, bántalmazták s elvették készpénzét és mobiltelefonját. A férfi még haza tudott menni, amikor segítséget hívtak hozzá - tette hozzá.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés és rablás miatt indított eljárást az ügyben. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi "nyerő szériájának" többen tanúi voltak, így fogták el és vettek őrizetbe egy 19 éves mezőzombori férfit.
A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, korábban már hasonló bűncselekmények miatt büntetett, férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte.
Nyert a kaszinóban, kirabolták és brutálisan megverték
Szerencsejátékon nyert több tízezer forintot, majd hazafelé menet megverték és kirabolták azt a szerencsi férfit, akinek az életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa hétfőn.
Kitörhetünk-e a bűn körforgásából? – Édentől keletre-kritika
Sok kérdésről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.
Ki fizeti meg Gryllus Dorka hőhullámainak az árát?
A gerillakampány leleplezése után mondhatjuk azt, hogy a megrendelő. Csakhogy a kérdés ennél bonyolultabb.