|
Százmilliárdot költ az állam uniós forrásból oktatási intézmények felújítására. A soha nem látott lehetőséggel azonban éppen a legrászorultabb önkormányzatok képtelenek élni, nekik az unió se jelent megváltást. A szereplők egymásra mutogatnak, miközben az oktatás tovább termeli az esély nélküli fiatalokat. Tantörténet a Fejér megyei Káloz, Sárkeresztúr és Sárszentágota közös pályázatának elvetélésről. Tovább a cikkhez. |
Mintegy száz Somogy megyei település iskolája, óvodája és bölcsődéje maradt ki Somogyban egy, a dél-dunántúli régióban lévő közoktatási intézményeknek adott támogatásból - közölte sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila, aki elmondta: megbeszélést folytatott Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel, és átadta a tárcavezetőnek az érintett Somogy megyei települések polgármestereinek tiltakozó levelét.
Beszámolt arról, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 9 milliárd forintot ítélt oda tizenegy somogyi közoktatási intézménynek. Mivel a támogatásra csak integrált intézmények pályázhattak, csupán mintegy negyven iskolának, óvodának és bölcsödének jut a felújítási pénzből. A kimaradt intézmények 2014-ig szinte semmilyen európai uniós fejlesztési forrást nem kaphatnak majd - tette hozzá Gelencsér Attila.