A forrás "létezik", de addig nem lehet felhasználni, amíg a kormány másként nem dönt - mondta Ürmös Andor, akit az MTI korábbi sajtóhírek alapján keresett meg. A főosztályvezető reményét fejezte ki, hogy az év második felében felszabadul az egymilliárd forint, és ki tudják majd írni a pályázatokat. Jelenleg is zajlik a tavaly mintegy 880 millió forintos kerettel kiírt telep-felszámolási program - tette hozzá.
Telep-felszámolási célra várhatóan egy hónapon belül kiírnak egy új, 250 millió forintos keretösszegű pályázato - mondta Ürmös Andor.
Zárolták a roma telepfelszámolásra előirányzott egymilliárd forintot
A gazdasági helyzetre való tekintettel zárolta a roma telep-felszámolási program folytatására - az idei évre - előirányzott egymilliárd forintot a kormány - közölte Ürmös Andor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Roma Integrációs Főosztályának vezetője.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Szenvedtek a franciák, Mbappé tizenegyese döntött
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.