„53 éves vagyok, egész életemben dolgoztam, de egy évvel ezelőtt felmondtak a munkahelyemen, a munkanélküli segélyem is lejárt, hiába jelentkezem egy sereg állásra, még csak fel sem hívnak. Éveim vannak még a nyugdíjig, dolgozni szeretnék, de nem tudom, mit tehetnék még, nagyon kétségbe vagyok esve” – részlet a szerkesztőségünkhöz érkezett egyik olvasói levélből. Az 50 és a nyugdíjkorhatár között álló, több évtizedes aktív tevékenység után munkájukat elveszítő emberek lehetőségei finoman szólva is korlátozottak, s közülük is a legnehezebb helyzetben az ország tengődő régióinak lakói vannak, különösen, ha alacsony iskolai végzettségűek, romák, nők vagy tartós munkanélküliek. 

Közel másfél millió 50 és 59 év között ember él Magyarországon. Tavaly decemberben a nyilvántartott álláskeresők egyharmada, mintegy 150 ezer ember, 45 év feletti munkanélküli volt. A közvélemény egyik része szerint nem akarnak dolgozni, mások szerint nem is tudnának, vita van tehát arról is, hogy kényszerrel vagy lehetőségeket teremtve kell-e kezelni a problémát, esetleg a kettővel együtt. Az érintetteket viszonylag kevesen kérdezik. 

Közülük valóban sokan „menekültek” a havi fix juttatást jelentő rokkantnyugdíj, előrehozott vagy korengedményes nyugdíj rendszerébe. „Tíz évvel ezelőtt elveszítettem a munkámat, akkor voltam 48 éves. A munkaügyi központban munkát nem, de tanfolyamot ajánlottak. Szociális asszisztensként végeztem, de elhelyezkedni sem ezzel, sem az érettségimmel és 30 éves munkatapasztalatommal nem tudtam. Két évvel később leszázalékoltak” – meséli történetét egy 58 éves nő, akinek rokkantnyugdíját most, egy felülvizsgálat alkalmával havi 23 ezer forintra csökkentették, s az orvosi bizottság döntése szerint akár vissza is mehetne dolgozni. Kétséges, milyen esélyekkel kapna állást. A történet nem egyedi.

"Az ötven év felettiek a munkában töltött éveik jelentős részét még a szocializmusban dolgozták le, többségük egészen más adaptációs képességeket sajátított el, mint amelyek a piacgazdaságban sikeressé tehetnek egy munkavállalót. Mindeközben igen nagyok a korosztályon belüli társadalmi különbségek, hiszen bár egyfelől igen magas a tartós munkanélküliek aránya, másfelől a legsikeresebb, legstabilabb vállalkozások tulajdonosai is ötven feletti férfiak vagy éppen nők, mások pedig vezető pozícióban vannak" – hangsúlyozza Szalai Júlia, az MTA Szociológia Intézetének munkatársa. Továbbá “korosztályi” jelenség az is, hogy a középgeneráció veszélyeztetett tagjai közül sokan a hevesen ostorozott rokkantnyugdíjazásba menekültek. “Itt egy igazi nagy társadalmi, politikai dilemma bújik meg, mert a tömeges ‘rokkantosítás’ egyrészről borzasztó komoly kiadást jelent, másrészről ez a menekülőút – amely szintén nem rendszerváltás utáni jelenség – nem csupán az egyén számára  biztosítja  a viszonylag tisztes kivonulás lehetőségét és önbecsülése megőrzését, hanem a foglalkoztatónak és nem utolsósorban a mindenkori politikának is számos előnye származott és származik belőle” – mondja a szociológus, amikor arról beszélgetünk, hogy az amolyan hallgatólagos kompromisszumként is emlegetett rokkantnyugdíjazás felszámolandó ugyan, de mit kínálhatnak helyette ennek a korosztálynak?
 

"Megkérdeztem az új cégtulajdonosz, aki később a város alpolármestere is lett, mit javasol, hova menjek dolgozni 45 évesen. Azt mondta, ő a helyemben inkább leugrana a tévétoronyból, a város öngyilkosainak kedvelt helyéről" - meséli az az asszony, aki 1996-ban veszítette el a mesélt körülmények között az állását, s néhány évvel később rokkantnyugdíjas ellátásba menekült a munkanélküliség elől.

Az Európai Unió tagországaiban a nyolcvanas évektől vált egyre elterjedtebb gyakorlattá a korai nyugdíjazás, amelyet a kormányok a munkanélküliség csökkentésének reményében állami eszközökkel – de kevés sikerrel –  támogattak. A rendszerváltó országokban a gazdaságpolitikai szempontok mellett más érvek is felmerülhettek: a társadalmi feszültségek enyhítése és azoknak a kompenzálása, akiket idősebb korban ért a rendszerváltás, így nem volt esélyük arra, hogy alkalmazkodjanak a munkapiac előre nem látható gyökeres átalakulásához – mondja Scharle Ágota, a Budapest Intézet közgazdász elemzője. „A rendszerváltás óta azonban eltelt húsz év: aki ma 55 éves, az anno 35 volt, lett volna ideje alkalmazkodni” – véli a kutató. 

Aki mégis nehezen talál munkát, annak ma már kevésbé az életkora, inkább az iskolázottsága vagy az egészségi állapota az akadály. Ezen pedig a  bérköltség csökkentésével (bértámogatással, járulékcsökkentéssel) és személyre szabott rehabilitációs és más szolgáltatásokkal lehet segíteni. A Budapest Intézet munkatársai szerint a korai nyugdíjazás ma már szolidaritási alapon sem indokolható. "Nem világos, hogy a 45 éves munkanélkülinek miért tartjuk elegendőnek a segélyt, és az 55 évesnek miért jár a rokkantnyugdíj" – mondják. A Scharle Ágotával közös tanulmányokat is jegyző Cseres-Gergely Zsombor szerint: „a társadalmi felelősség inkább abban áll, hogy jól kell megcsinálni az átalakítást”. Az oktatás bővítése például csak hosszabb távon emeli a foglalkoztatást, és még akkor sem ad mindenkinek megoldást. Képzetlenek mindig lesznek, ráadásul aki most nem talál munkát, annak most kell a segítség – teszi hozzá Cseres-Gergely.

Amiben egyetért közgazdász, szociológus és munkanélküli: a passzív támogatás helyett vagy mellett az aktív segítség lenne mindenki számára a legszerencsésebb. Szalai Júlia szerint a mainál jóval átgondoltabb, a hosszú távú gazdaságfejlesztéssel harmonizáló munkahelyteremtés lehet a megoldás, amely sokkal változatosabb munkavégzési formákat biztosít, szavatolja állandóságukat, és társítja őket a ma csak a hagyományos munkaviszonnyal párosuló társadalombiztosítási ellátásokkal. „Az átfogó programok kidolgozásakor érdemes számba venni: egy ötvenéves ember nem arra készül, hogy 70 éves koráig már nem akar dolgozni. Az emberek többsége dolgozni akar, amíg bír – hasznosnak érezni magát” – fűzi hozzá a szakember.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy  milyen, a korosztályt érintő központi támogatásokat s programokat kínálnak. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a foglalkoztatás költségeinek átvállalását, a bértámogatást s a járulékkedvezményeket nevezte meg. A minisztérium által „komplex” programként aposztrofált kezdeményezések között pedig olyanokat találhatunk, amelyek képzésekre és helyi sajátosságokra összpontosítanak – legalábbis a szaktárca tájékoztatása szerint. Ilyen az európai uniós támogatásból megvalósuló TÁMOP-program, és a minisztérium kiemelte még az észak-magyarországi régióban futó Esélyt a non-profit szervezeteknek programot is (a most kifutó, három éves programról, amely a támogatás megszűnésével el is hal, lásd keretes írásunkat). Az ötveneseket célozza a Start Extra kártya is, 2008-ban ötezren dolgoztak ilyen kártyával. (Bár a minisztériumnál azt a tájékoztatást kaptuk, hogy folymatosan népszerűsítik, a HVG korábban arra jutott, hogy a munkaadók többsége nem ismeri ezt a lehetőséget.) A minisztérium honlapján a távmunkával kapcsolatos információkat is találunk, ami üdvözlendő ugyan, ám a hazai távmunkakínálat kimerül a "válaszborítékért gyöngyfűzésről tájékoztatom" típusú hirdetésekben.

A megkeresett munkaügyi központok munkatársai szerint az ötvenesekben kisebb a tanulási hajlandóság, „öregnek érzik magukat” a munkanélküliek az iskolapadhoz, s többségük arra sem lát esélyt, hogy egy-egy képzés álláshoz segítné őket – a legtöbb esetben nem ok nélkül. Ha mégis belevágnak: lelkesek, lelkiismeretesek és jól teljesítenek. A munkaadók nagyobb része azonban elavult (vagy annak vélt) ismereteik miatt nem választja őket. „Az idősek megítélése nem feltétlenül negatív, de több negatív tulajdonságot feltételeznek az idősekről azok a vezetők, akik a pályázónál lényegesen fiatalabbak” – erre jut diszkriminációról szóló cikkében Daxkobler Mária. 

Galasi Péter és Nagy Gyula 2008-as, a munkaerőpiaci programok eredményességét is vizsgáló kutatása arra utal, hogy  a programok nagy része nem a rászorulókat segíti, célzottsága gyenge, illetve olyan tevékenységet finanszíroz, ami támogatás nélkül is megvalósulna. A munkaügyi közponktól tudjuk, hogy a képzések elvégzését követően, támogatások megítélése után monitoroznak ugyan, de általában az elhelyezkedést követő néhány hónapban történik a rákérdezés, hosszú távon nem követik a programok eredményességét.