Az ombudsman kitüntette az elődjét

Átadta az adatvédelmi és a kisebbségi ombudsman az országgyűlési biztosok által alapított Justitia Regnorum Fundamentum díjat. Jóri András Majtényi László egykori adatvédelmi biztost, Kállai Ernő pedig Varró Szilvia újságírót részesítette az ombudsmani elismerésben.

  • MTI MTI
Az ombudsman kitüntette az elődjét

Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke már a múlt évben megkapta az emberi és állampolgári jogok védelmében tanúsított kiemelkedő emberi helytállást elismerő kitüntetést, amit akkor Szabó Máté ombudsman adott át a díjazottnak az adatvédelmi biztos nevében, mivel akkor betöltetlen volt ez a poszt. Majtényi László idén tavasszal, tiltakozva az állampolgári jogok országgyűlési biztosának "cigánybűnözéssel" kapcsolatban tett kijelentései miatt, postán visszaküldte az elismerést.

Arról, hogy az idén újra átvette a díjat, az MTI-nek úgy fogalmazott: "most semmi okom nem volt arra, hogy ne fogadjam el, ugyanis nagyon kiváló emberektől kaptam az elismerést".

Jóri András adatvédelmi biztos Majtényi László tevékenységét méltatva az ünnepségen úgy fogalmazott: Majtényi az adatvédelem megteremtője, aki tudatosan törekedett az esetjog kialakítására. A díjazott beszédében megjegyezte: "voltak és jártak nehéz idők az ombudsmanokra, és jönnek is még". A mostani ombudsmanoknak sincs könnyű dolgok, de a magyar demokrácia kulcskérdése a független intézmények működése, ugyanis az elmúlt években voltak problémák ezek működését illetően.

Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa Varró Szilviának, a Magyar Narancs újságírójának adta át az elismerést. Mint elhangzott, a díjat azért veheti át, mert munkája során megalkuvást nem ismerő, kérlelhetetlenül őszinte módon mutatja be társadalmunk állapotát, és benne a kisebbségi közösségek helyzetét. Tényfeltáró, oknyomozó írásai az újságírás legjobb hagyományait követik.

Varró Szilvia a díj átvételekor kijelentette: nem vette volna át a díjat abban az esetben, ha a ceremónián részt vesz Szabó Máté általános ombudsman. A díjazott szerint ma már napi szinten folyik a "cigánybűnözés" megjelenítése, a Jobbik ideológiájának propagálása a médiában.

Az ombudsmanok által 2007-ben alapított díjat az emberi és állampolgári jogok védelme területén kifejtett kiemelkedő helytállás, szakmai tevékenység elismeréseként ítélik oda az intézmény megalakulásának - ami az első biztosok megválasztásának napja - évfordulóján.
 
Minden országgyűlési biztos évente egy-egy díjat adományozhat. A Justitia Regnorum Fundamentum, azaz "Az igazság a birodalom alapja" I. Ferenc magyar király és osztrák császár jelmondata volt. A szerdai ünnepségen az állampolgári jogok és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosai nem vettek részt.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.