szerző:
MTI

Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány. Úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás, és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része.

Oszkó Péter az M1 Napkelte című műsorában szerdán kifejtette: bár a Fidesz kijelentette, hogy megszünteti a vagyonadót, ha módja lesz rá, ezt a miniszter ésszerűtlen lépésnek tartaná. Az, hogy a legnagyobb értékű 200-300 ezer ingatlan adózzon Magyarországon és ebből általános adócsökkentést lehessen végrehajtani, egy jó program, ebből visszatáncolni ésszerűtlen lenne - fogalmazott. A tárca továbbra is 40-50 milliárd forint költségvetési bevétellel számol a vagyonadóból.

Félreértésnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy az ingatlanoknál változna az adó alapja, megerősítette, hogy az a forgalmi érték marad.

Kóka Jánosnak, az SZDSZ frakcióvezetőjének javaslatát, amely már most rögzítené, hogy 2011-től 15 millió forintig szélesítik az alsó szja-kulcs sávját szakmailag helyesnek és a gazdaságot fehérítő lépésnek nevezte.

A távhő áfakulcsát illetően Oszkó azt mondta: ez a 2010-es költségvetés tárgyalásakor körvonalazódik. Az MTI korábban úgy értesült, hogy jövő januártól várhatóan a legalacsonyabb áfakulccsal adózik a távhőszolgáltatás.

A vízközművek privatizációjáról készített tanulmány összeállításában játszott szerepét illetően Oszkó hangsúlyozta, hogy még 2002-ben ügyvédbojtárként vett részt több elméleti lehetőség elemzésében. Ennek akkor semmi gyakorlati jelentősége nem volt, ma azonban valahogy előkerült, és "összeesküvéselmélet" is született: az, hogy "kezdő ügyvéd korom óta mást sem forgatok a fejemben, mint a vízvagyon privatizációját aszerint a modell szerint". Szó nincs erről - erősítette meg, és megismételte: ma nem aktuális bárminemű ilyen privatizációs folyamat, ezért a kormány kifejezetten támogatja Fónagy János (Fidesz) javaslatát a vízvagyon tartós állami tulajdonba sorolásáról.

A kríziskezelő alapot firtató kérdésre Oszkó elmondta, hogy a vagyonosoktól várt felajánlásokból konkrét összeggel nem számoltak, bár jelezte: ő is tesz felajánlást. Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani. A kormány reményei szerint a krízisalap adományokkal is bővülni fog - jelezte kedden Herczog László.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Oszkó: adózna a második és harmadik ingatlan is

Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat, mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik ingatlanja is, csökkenő adómértékkel, így akár az eredetileg tervezett adókulcs is csökkenhetne - ismertette a pénzügyminiszter kedden.

MTI Gazdaság

Általános vitára ajánlották az adótörvényeket

Az emberi jogi, valamint a sport- és turisztikai bizottság kivételével minden bizottság általános vitára alkalmasnak találta a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó és a vagyonadóról szóló törvényjavaslatokat; kilenc bizottság többségi és kisebbségi álláspontját kedden ismertették a Parlamentben.

Vállalkozás

Adókulcs-csökkentés, sávhatár-emelés: mi van a szlogenek mögött?

A választási kampány hevében olyan alapvető fogalmak, mint a csökkenés és a növekedés, teljesen összekeveredtek. Itt az ideje tisztázni mi a célja a 2010-es adóváltozásoknak, mivel jár majd a szuperbruttósítás és mi van a következő állítások mögött: "az szja sávhatár 1,9 millióról 5 millióra növekedett, az alsó kulcs 18-ról 17 százalékra, a felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkent, és végül mi az alapja annak, hogy az adókulcsok csökkenésének köszönhetően mindenki jól jár?

MTI Itthon

Már 30 millió forint alatt is lenne vagyonadó

Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmillió forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna - közölték szocialista források.

MTI Itthon

Vagyonadó: semmi bajunk vele, ha nem mi fizetjük

A megkérdezettek többsége elfogadhatónak tartja a vagyonadó bevezetését, igaz, csupán minden huszadik háztartásban tartanak attól, hogy nekik is fizetniük kellene - derül ki Népszabadság megbízásából készült Medián-felmérésből.

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Úton a segítség: jön a javítás a Galaxy S10 bármely ujjlenyomatos hibájára

Úton a segítség: jön a javítás a Galaxy S10 bármely ujjlenyomatos hibájára

Megvan az első dal a 80-as évekből, ami átlépte a milliárdos nézettséget

Megvan az első dal a 80-as évekből, ami átlépte a milliárdos nézettséget

A Vodafone Budapesten elindította Magyarország első 5G-hálózatát

A Vodafone Budapesten elindította Magyarország első 5G-hálózatát

Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!

Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke