A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér külterületén szerdára virradó éjszaka akart keresztben áthajtani a 4-es főúton egy terepjáró. Eközben azonban nem adott elsőbbséget a főúton Záhony felé egyenesen haladó Nissannak, ezért összeütköztek. Az ütközés ereje akkora volt, hogy mindkét autó jó 30 méterrel távolabb, az árokban állt meg, és mindkettő totálkáros lett; a Nissan egyik női utasa a helyszínen elhunyt, és a másik három utas is különböző fokú sérüléseket szenvedett.
A terepjáróban az eddigi adatok szerint ketten utaztak, akik a balesetet követően olyan sietve menekültek el a helyszínről, hogy ott hagyták az irataikat, sőt, egyikük a fél pár cipőjét is. A rendőrség ez alapján keresi a két embert, akikről azt gyanítják, hogy ittak a baleset előtt, egyikük jogosítvánnyal sem rendelkezik. Amennyiben kézre kerülnek, mindketten felelősségre vonásra számíthatnak, cserbenhagyás bűncselekménye miatt.
Elmenekültek a halálos baleset okozói
Irataikat hátrahagyva menekültek el a helyszínről annak a terepjárónak az utasai, amely egy másik személyautóval ütközött az éjszaka a 4-es főúton, s a vétlen autó egyik utasa elhunyt - értesült a HavariaPress.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.