Az apát egy ismerőse értesítette, hogy a XIV. kerületben parkol az autója. A helyszínre érkező férfi pótkulcsával kinyitotta a kocsit, és a csomagtartóban rábukkant a fia holttestére. Ezután értesítette a rendőröket és a mentőket, akik megállapították a halál tényét.
A rendőrség csütörtökön közölte, hogy 12 órán belül elfogta a férfi megölésével gyanúsítható férfit; a részletekről délután tartanak sajtótájékoztatót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel. A HavariaPress úgy értesült, vissza nem fizetett kölcsön miatt kellett meghalnia a fiatalembernek.
Holttest egy kocsi csomagtartójában Budapesten
Saját édesapja találta meg 26 éves fiának holttestét szerda délután kocsijának csomagtartójában a főváros XIV. kerületében, a Remény és a Gvadányi utca sarkán - mondta Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács a magyar operának?
Erődök csapnak össze iskolákkal az év legjobb épülete versenyén. Szavazzon!
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.