A koporsót azóta Ausztriába szállították és átadták a karintiai hatóságoknak - mondta el Alexander Marakovits. Jelenleg vizsgálják, hogy valóban a három évvel ezelőtt elhunyt milliárdos holtteste található-e benne. További részleteket nem árult el a szóvivő. Nem erősítette meg azt a sajtóértesülést sem, hogy Magyarországon őrizetbe vettek hat embert az üggyel összefüggésben, ahogy azt a feltevést sem, hogy zsarolás állhat a bűncselekmény hátterében. Bővebb tájékoztatást majd a nyomozás lezárása után adnak az ügyről az osztrák hatóságok - mondta.
Azt, a szintén az osztrák sajtóban megjelent feltételezést, miszerint "váltságdíjat" fizettek volna a koporsóért, a család szóvivője határozottan cáfolta. Cáfolta azt a feltevést is, hogy magánnyomozókat bíztak meg a koporsó és a holttest utáni kutatással.
A családi szóvivő szerint a karintiai hatóságok abból indulnak ki, hogy valóban Flick holtteste került vissza Ausztriába. A milliárdost egyfajta szarkofágban, vagyis két, egymásba illeszkedő koporsóban temették el, s a két réteg közül csak a külsőt feszítették fel a tettesek. A koporsót a karintiai Veldenből, a családi mauzóleumból lopták el 2008 novemberében.
A Flick-vállalatbirodalom alapjait Adolf Hitler egykori fegyvergyárosa, a nevének kezdőbetűi alapján sokszor csak FKF-ként emlegetett Friedrich Karl apja, Friedrich Flick rakta le. Az apát a háború után az amerikai igazságszolgáltatás hét év börtönbüntetésre ítélte. Idő előtti szabadulását követően a megmaradt vagyonból ismét óriáscéget létesített, és a világ egyik leggazdagabb embereként hunyt el 1972-ben. Halála után FKF vette át a düsseldorfi konszern irányítását, és hatalmassá fejlesztette azt: a hozzá tartozó cégek a páncélosoktól a papírtörölközőn keresztül a fürdőkádig számtalan árucikket gyártottak.
Friedrich Karl Flick neve összefonódott a második világháború utáni egyik legnagyobb németországi pártfinanszírozási botránnyal is. A vizsgálatok kiderítették, hogy 1969 és 1980 között cégeitől mintegy 25 millió márkát juttattak a Bundestagban képviselt valamennyi pártnak. A botrány miatt 1984-ben lemondásra kényszerült Otto Graf Lambsdorf német gazdasági miniszter. Bár Eberhard von Brauchitschot, a konszern menedzserét két év börtönre ítélték, a politika pénzzel való befolyásolásának a vádját a vizsgálatok nem tudták bizonyítani.
Magyarországon találták meg a milliárdos ellopott koporsóját
Magyarországon találták meg Friedrich Karl Flick osztrák-német milliárdos tavaly ellopott koporsóját - erősítette meg az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) szóvivője.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Tompos Márton: A Momentumot megkörnyékezték többször is, több oldalról, hogy szívesen segítenének a kampányban
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Csúcsra járatta a valóság meghajlítását a FIFA elnöke, de a klubvilágbajnokság súlyos problémákra világított rá
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.