Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint nem a Fidesznek, hanem az MSZP-nek fontosabb a panelben élők helyzete.
A szocialista politikus csütörtöki győri sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány idején 138 millió forintból kétezer panellakás újulhatott meg, míg a szocialista kabinetek idején 60 milliárdból 284 ezer otthon felújítására jutott. A politikus – Győr példáját említve, ahol szerinte a távhő áfájának csökkentése a fideszes városvezetés díjemelése miatt nem érezhető – közölte, az adócsökkentést az embereknek, nem az önkormányzatoknak szánták.
Emlékeztetett arra, hogy a városban az országos programok indulása előtt, már 2000-ben elkezdték a panelfelújítási pályázatokat. Utalt arra: miközben Magyarország lakosságának ötöde él panellakásokban, addig Győrben egyharmad körüli ez az arány. A szocialista színekben az egyik győri egyéni mandátumért induló Gergely Zoltán arról beszélt: az áfa-csökkentés hatása egy átlagos, ötven négyzetméteres lakás esetében legalább húszezer forintos megtakarítást jelent évente, feltéve, hogy az önkormányzat nem nyeli le ezt a különbözetet.
Szavai szerint a győri távhődíj-emelés politikai döntés volt, amelynek célja, hogy "a pozitív kormányzati döntést tüntessék el". Megjegyezte: a mostani 15 százalékról a város nyugodtan felemelhetné az egyedi fűtésrendszerek kialakítását célzó ökoprogramhoz nyújtott támogatást.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.