MDF-SZDSZ összefogás: ki viszi át?

Egy zászló – a Fideszé – maradhat állva a konzervatív oldalon, ha megvalósul az MDF és az SZDSZ még néhány nappal ezelőtt is tagadott választási összefogása. A magát konzervatívnak nevező Fórum és a liberális párt összeborulása révén létrejövő, középre igyekvő politikai képződmény – amely a Demokratikus Centrum munkacímet viseli – egyelőre persze csak alkalmi szövetség. Hosszabb távon viszont kétségkívül alapja lehet egy új középpárti formációnak.

Az együttműködés jelentőségét jócskán csökkenti, hogy a tavaszi országgyűlési választásokra létrehozott MDF–SZDSZ stratégiai szövetség két olyan párt között jön létre, amely jószerével már csak a nevét viszi tovább a rendszerváltás politikai örökségéből. Az egykori antikommunista SZDSZ-ből mára – a szélesebb közvélemény szemében mindenképp – a baloldalhoz csapódott, a belső hatalmi harcok által megviselt törpepárt lett, amelynek emblematikus alakjai már más pártokban, illetve sehol sem politizálnak.

Az utóbbi években a kizárásoktól, kilépésektől hangos MDF sem emlékeztet már arra az Antall József vezette pártra, amely az ország kormányozhatósága érdekében a rendszerváltáskor paktumot kötött az SZDSZ-szel. Azzal az SZDSZ-szel, amely aztán – a mostanihoz hasonlóan a jobboldali veszély elhárítása címén – a legfőbb katalizátora volt az éppen az MDF-fel szemben létrehozott ellenzéki „civil koalíciónak”, a Demokratikus Chartának. De a Dávid Ibolya személyében 11 éve ugyanazon elnök által vezetett MDF sem azonos már azzal a Fórummal, amelyik 1998 és 2002 között koalícióban kormányzott a Fidesszel, és amelyik a leglátványosabb politikai fordulatot annak a Bokros Lajosnak a tavalyi helyzetbe hozásával – EP-választási listavezetővé, majd miniszterelnök-jelöltté választásával – hajtotta végre, akit a Horn-kormány pénzügyminisztereként még a konzervatív értékekre fittyet hányó, neoliberális közgazdásznak tartott.

Az alakuló MDF–SZDSZ-szövetség – ma még – eseti jellegét erősíti, hogy formálisan nem lesz közös választási lista. Akkor ugyanis az 5 százalékos parlamenti küszöb 10 százalékra emelkedne. A megállapodástervezet szerint – amely e héten kerül a keserű pirula bevételétől egyelőre ódzkodó fővárosi MDF-esek, majd a hónap végén a párt országos választmánya elé – az SZDSZ három politikusa az MDF országos listáján kapna helyet. Retkes Attila pártelnököt például a siker esetén befutó, 7. helyre sorolnák, más liberálisok – így Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes – a budapesti lista élmezőnyében várhatnák a megméretést. A választókerületek egy részében – főként Budapesten – a két párt közös jelöltet indítana, és az együttműködés kiterjedne az őszi helyhatósági választásokra is, amikor az MDF a liberálisok főpolgármester-jelöltjét támogatná. Egyelőre ellentmondásosak a hírek arról, azzal járna-e mindez, hogy az SZDSZ nem jelentkezik be a választásokra, s így a párt neve húsz év után teljesen eltűnik a szavazólapokról.

Az egyezséget még el is kell fogadtatni mindkét párt tagságával. Az MDF-ben a tavaly júniusi EP-választásokat megelőzően három nap alatt sikerült ugyan lenyomni a helyi szervezetek torkán Bokros jelölését, ám a mostani váltás nehezebb falat lehet. Korábban csak arról kellett meggyőzni a „rettenetes” tagságot, hogy a két nagy párt populista politikusaival szemben az MDF olyan józanul gondolkodó szakember mögé sorakozott fel, aki az adófizető kisebbség racionalitását képviseli. Most viszont már arról is, hogy az „ideológiájában” – például az állam és az egyházak viszonyának, az abortusznak, a homoszexuálisok helyzetének, a kábítószer-fogyasztásnak a megítélésében – meglehetősen távol álló két párt együttműködése szükséges, bár korántsem valószínű, hogy elégséges feltétel ahhoz, hogy a Fidesz kétharmados győzelmét és a szélsőjobb parlamenti előretörését valaki megállítsa.

© Túry Gergely

Bár a körvonalazódó koalíció nem szerves fejlődés eredményeként jön létre, már jó ideje folyt a tagság és a szavazótábor felkészítése. Valamiféle Deák-párt létrehozásának gondolata már a 2006-os választások előtt is felmerült, abból a megfontolásból, hogy ellensúlyt képezne az egyre inkább kétpólusú magyar belpolitikában, és a két egyesülő párt kellőképpen kiegészítené egymást. Amíg ugyanis az MDF a Haza és haladás reformkori jelszavából – a magyar tradíciókhoz való ragaszkodása, értékorientáltsága, a középosztállyal való szorosabb kapcsolata révén – inkább az előbbire helyezte a hangsúlyt, a liberálisok a haladás érdekében mindig is hajlamosak voltak az általuk üdvözítőnek tartott reformok gyors és könyörtelen keresztülvitelére. Magyar Bálint, a szabaddemokraták egykori oktatási minisztere tavaly tavasszal a Népszabadságban már nyíltan felvetette a két párt történelmi egymásrautaltságából következő stratégiai szövetségkötés gondolatát, amit az MDF-ben akkor még komolytalannak minősítettek.

Az együttműködésnek azonban nem csak teoretikus előzményei vannak. Azóta, hogy az SZDSZ formálisan kilépett a kormánykoalícióból, olyasfajta – nyíltan egyik részről sem vállalt – parlamenti szereposztás működött, hogy ha az SZDSZ nem, akkor az MDF segíti ki szavazataival a kormányzó szocialistákat. Ez érvényesült például a tavalyi adótörvények megszavazásakor, amit MDF-es voksokkal abszolvált az Országgyűlés, míg a költségvetés esetében rendre a liberális frakció „kókaista” képviselői garantálták a többséget. Ugyanakkor Szili Katalin közös támogatása a pécsi polgármester-választáson azt is megmutatta, hogy a két kis párt összefogása – ami Pécsett ráadásul az MSZP-vel is kiegészült – nem garancia a fideszes gőzhenger megállítására (az ellenzéki Páva Zsolt több mint kétharmaddal nyert). Erősen kérdéses tehát, hogy a legközelebbi megméretésen, áprilisban, a szavazók a „füstös szobákban” – elsősorban is a politikai tanácsadók műhelyeiben – kidolgozott, meglehetősen papírszagú elgondolások szerint voksolnak-e.

© Végel Dániel

Az MDF-nek azzal a Fidesz által erősített sztereotípiával is meg kell küzdenie, hogy a siker érdekében szinte bárkivel hajlandó összeállni. A korábban a Fidesz hátán a parlamentbe jutott pártot 2006-ban a nyíltan baloldali elkötelezett Tisztelet Társasága (TT) segítette a sikerhez, a parlamenti küszöb átlépéséhez. Egy éve még olyan tervek is voltak – ez ellen lázadt föl az Almássy Kornél alelnök fémjelezte ifjúság –, hogy 2010-ben minden harmadik helyre a TT jelölhet. Nem vetett jó fényt a pártra az sem, hogy parlamenti frakciójának fennmaradásáért soraiba fogadta a rendőrökkel incidensbe keveredett exfideszes Lengyel Zoltánt, illetve hogy a korábban a történelmi egyházak „pártján állt” MDF a támogatás reményében tapogatózni kezdett a Hit Gyülekezetének irányába is, ahol egyelőre kosarat kapott. De napirenden van a szociáldemokratákkal való együttműködés is (lásd Szocdem irány című cikkünket).

„Egy meg egy csak a matematikában kettő, a politikában az eredmény lehet nulla vagy egy is” – idézik egyre gyakrabban a bonmot-t mindkét pártban. A szavazótáborok mechanikus összeadódásának esélyét kétségkívül csökkenti, hogy a korábban „a Fidesztől és az MSZP-től egyenlő távolságra” szlogennel kampányoló MDF elveszítheti azokat, akik eddig épp ilyen pártot hiányoltak a közéletből. Igaz, a balratolódással nőhet az esélye az MSZP-ből kiábrándult szavazók felszívásának. Mindkét oldalon szép számmal vannak olyanok, akik személy szerint csak vesztesei lehetnek a megállapodásnak, így érdekük annak aláásása. Mivel befutó helyek kellenek az új szerzemények (Bokros Lajos vagy a kampányfőnökké előlépett, korábban a Political Capitalt vezető Somogyi Zoltán) mellett a „nagy visszatérőkön” (például Debreczeni Józsefen) át a többi szövetségesnek (liberálisok, illetve Bánk Attila) is, számos, a jelenlegi vezetéshez hű pártkatona (Csapody Miklós, Karsai Péter, Pusztai Erzsébet) mandátumszerzése kérdésessé vált. Az SZDSZ-ben pedig az Új Generáció lázadása kezdheti ki a megállapodás sikerét. Ezek a fiatalok a liberális „őskövületektől” való megszabadulás után joggal érezhették, hogy eljött az ő idejük, aminek egy csapásra vége szakad, ha a párt nem indul önállóan az országgyűlési választásokon. Igaz, az SZDSZ nélkül is bőven marad túlkínálat liberális formációkból, miután a párt romjain több országos párt és civil szervezet is alakult. Már bejegyezték az Ungár Klára-féle Szabad Emberek Magyarországért Pártot, Magyar Bálint a Szabadelvű Polgári Egyesülettel, Kóka János a Szabad Európa Társasággal próbálkozik, és volt SZDSZ-esek által alapított önálló helyi szervezetek alakultak Szegeden, Székesfehérvárott, illetve az Erzsébetvárosban is. Azt pedig még nem tudni, utóbbiak ki mögé állnak be.