A pártelnök kérdésre válaszolva azt mondta: ebben a visszalépés lehetősége is benne van. Az LMP részéről elhangzott nyilatkozatok ellenére úgy vélekedett: vezetőiknek és szavazóiknak végig kellene gondolniuk, hogy nyolc körzeten múlik az egyik oldal túlhatalma, miközben az LMP már biztonságos arányban bent van a parlamentben, jelöltjeik pedig többnyire a harmadik helyen állnak. Lendvai Ildikó beszámolt arról is: nyílt levelet juttatnak el azoknak a fideszes képviselőknek, ahol az első körben eldőlt a mandátum sorsa. Ebben egyebek között azt kérik, hogy a politikus tegye nyilvánossá a programját és azt alakítsa úgy, hogy a választókörzetben élő minden ember érdekét szolgálja.
Az MSZP számít az LMP-s és az MDF-es szavazatokra
Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra és minden megoldásra nyitottak.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.