A rendőrségen a teljesítmény igazolására gyakran a bűnügyi statisztikákat lobogtatják, jóllehet ezt még a testületen belül sem tartják igazán meggyőzőnek, mondván, az adatok egyrészt nem a teljes valóságot tárják elénk, másrészt manipulációktól sem mentesek.

A bicskei kapitányság volt vizsgálati alosztályvezetője – mint korábban beszámoltunk róla – munkaügyi pere során, a Székesfehérvári Városi Bíróságon elmondta: két évvel ezelőtt parancsnoka utasította: egy gyógyszervény-hamisítási ügy keretében „dolgozzon be” több kitalált „megoldott” bűncselekményt a 2008. első félévi statisztikába, hogy ezzel javuljon a kapitányság eredményessége.

A rendőrség munkájának statisztikai feljavítása nem új keletű. A kilencvenes évek végén, 1998 és 1999 között például részben azért csökkenhetett 600 ezerről 505 ezerre az ismertté vált bűncselekmények száma, mert a rendőrség a bázisévben egy 80 ezer rendbeli csalássorozat minden egyes elemét külön vette figyelembe.  A „trükközések” mellett a törvényi szabályozás is hozzájárult a bűnözés csökkenéséhez: 2000 márciusában 5001 forintról 10 001 forintra emelték fel a vagyon elleni bűncselekmények alsó értékhatárát. Hét évvel később pedig 20 ezer forintra nőtt a szabálysértési értékhatár. Mindezek révén a „piti” ügyek kikerültek a rendőrség hatásköréből.

A 2000-ben készült, a Bűnügyi-közbiztonsági helyzet és a rendőri szervek hatékonysága értékelésének komplex elvi rendszere címet viselő jelentés szerint torz statisztikai szemlélet uralkodott el a bűnügyi helyzet értékelésében. Az Orbán Péter akkori országos rendőrfőkapitánynak szóló, több rendőri vezető által ellenjegyzett munka nyolc év tapasztalatait foglalja össze, s erre alapozva javasol újítást a testület teljesítményének értékelésére. (Nem ez volt a rendszerváltás utáni első kezdeményezés, 1992 decemberében a Bűnügyi Információs Osztály munkatársai 1995-re kidolgoztak egy komplex értékelési rendszert, ám az akkori vezetői fogadtatás elutasító volt.)

A dokumentum összeállítói több hiányosságra hivatkoztak és javasolták az értékelés módosítását. Kiemelték, hogy a statisztikákból nyerhető információk félrevezetők, a legnagyobb veszélyt pedig abban látták, hogy az eltérő feltételek mellett dolgozó rendőri szervek direkt versenyeztetése demoralizál. Bírálja az anyag, hogy a felderítés hatékonyságát sokszor úgy is felturbózzák, hogy a bűntett elkövetőjét ismeretlenként tüntetik fel, holott a gyanúsítható személyek már a nyomozás kezdetekor ismertek. Bűncselekmény-sorozat esetében pedig, ha nem volt megállapítható, ki a tettes, az összes ügyet egyetlen bűnügyként regisztrálták.

A jelentés a bűnözést olyan jelenségként értékeli, amelynek kezelése kizárólagosan a rendőrség felelőssége és kötelessége. Így ha nő a bűnözés, akkor annak oka csak az lehet, hogy rosszul vezetik a testületet és hogy kevés a rendőr. Ebből következően pedig a megoldás kulcsa csak a rendőrség átszervezése lehet. Ez a szemlélet viszont – állapították meg a szerzők – figyelmen kívül hagyja, hogy a bűnözés, sajnálatos módon, az emberi társadalom velejárója, tehát a bűnüldözés hatékonyságát is inkább a társadalmi környezetre gyakorolt hatással lehet lemérni. Azt kell vizsgálni, hogy bizonyos társadalmi feltételrendszerben milyen méreteket ölt a bűnözés, illetve, hogy a rendőrség milyen szervezeti feltételekkel milyen és mekkora hatást tud gyakorolni a társadalmi környezetre, és ezen belül a bűnözés alakulására.

Alapelv az is, hogy az egyes rendőri szervek tevékenységét ne hasonlítsák össze. Minden egység munkáját a saját korábbi teljesítményéhez kell mérni. A rendőri szerveknek a nyomozás-eredményességi és a felderítési mutatók alapján folytatott rangsorolását meg kell szüntetni, mert „káros versenyszellemet tart életben”. Sőt, a felderítési mutató használatát – más országokhoz hasonlóan – meg kell szüntetni, a rendőrség munkájának megítélésében pedig a közvélemény értékelését is figyelembe kellene venni.

Összegzésként a jelentés készítői megállapítják: a komplex értékeléshez a mérleg egyik serpenyőjében a lakosság bűnözés-tűrőképességét és a rendőri szervek elfogadottságát kell elhelyezni, a másik serpenyőbe pedig a bűnözés helyzetének szakmai megítélését,  a rendőri szervek humán, anyagi-technikai és pénzügyi állapotát, a bűnüldözők költségfelhasználását.

A jelentés időszerűsségét mutatta az a cikk is, amit a rendészetpolitikai kérdésekkel foglalkozó Kacziba Antal nyugalmazott rendőrtábornok írt. A 2001. augusztus 4-én a Népszabadságban közölt Rendőrpolitika című írásában Kacziba úgy vélte, hogy „Az eltúlzott (politikai – a szerk.) ígéreteket a rendőrségnek kell beváltania, aminek következtében a bűnüldözés infantilis számháború szintjére alacsonyodott... A túláradó kormányzati bizalom más tekintetben is megviselte rendőrségünket. A számháborús veszteségek egyike, hogy a testületen belül eluralkodott statisztikai szemlélet leértékeli a valódi szakmai teljesítményeket, ami szükségképpen kontraszelekcióhoz vezet.”

A kilenc évvel ezelőtt megjelent cikk óta Krémer Ferenc szociológus, a rendészetpolitikai kérdések egyik neves kutatója szerint nem történt előrelépés ebben a kérdésben – közölte nem rég a hvg.hu-val. Krémer eleve tévesnek nevezte azt az elgondolást, hogy a bűnügyi statisztikákkal mérhető a rendőrség eredményessége, és hogy ez megfelelő lenne a vezetők munkájának értékelésére. Megjegyezte, a statisztikák csak a bürokrácia működését mutatják, „ami ugyanolyan, mint öt évvel ezelőtt”. Szemléletváltásra lenne szükség, be kellene vezetni a teljesítményértékelést, ami viszont hierarchikus parancsuralmi rendszerben nem, csak mellérendelt együttműködés esetén valósítható meg. Megoldásnak a kutató a Nyugat-Európa országaiban meglévő minőségbiztosítási rendszerek átvételét mondta. Amelyek viszont szolgáltató rendőrségre lettek kitalálva, és a magyar testület egyelőre nem az.

Az eltelt évek alatt azért annyi előrelépés volt, hogy mára kialakítottak egy súlyozottabb értékelést, ami azt jelenti, hogy külön megnézik a rablást, a gépkocsilopásokat és a betöréseket, tehát azokat a bűncselekmény-típusokat, amelyek a lakosságot közvetlenül érintik és irritálják. Ám amit alapjaiban leírnak a jelentésben, miszerint a statisztikai szemlélet uralkodik a rendőrség munkájának értékelésében, nem látszik, hogy változott volna.