Keményen bírálja egy természetvédő szervezet Illés Zoltánt

Kemény hangú levélben kritizálta az egyik környezetvédelmi civil szervezet Illés Zoltán államtitkárt, mert a hétvégén három nemzeti park igazgatóját rúgta ki indoklás nélkül - írja a Hírszerző. A nyílt levélben úgy fogalmaz a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke, hogy Illés Zoltánnak be kellene látnia, nem ért a környezetvédelemhez.

  • hvg.hu hvg.hu
Keményen bírálja egy természetvédő szervezet Illés Zoltánt

Illés Zoltán  szombaton bejelentette, hogy a Hortobágyi, az Őrségi, valamint az Aggteleki Nemzeti Parkok vezetőivel nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni. A debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata a hír hallatán azonnal tiltakozását fejezte ki nyílt levélben az aggteleki igazgató felmentése miatt, ám azóta még egy keményhangú levél született, amelyben mindhárom nemzeti park igazgatóját védelmébe vette.

"Ha egy dél-amerikai vagy afrikai típusú diktatúrában élünk, akkor önnek hatalmában áll megtagadni azt, hogy megindokolja döntéseit, ha viszont egy európai demokratikus jogállamban, akkor igenis indokolnia kell intézkedéseit, nyilvánosságra kell hoznia azokat az Ön által említett gazdasági ügyeket, amelyek kellő indokokat szolgáltatnak a felmentésekre" - írta Zsák Ferenc Tibor elnök.

Az éles kritika szerint Illésnek be kellene látnia, hogy nem ért a természetvédelemhez, illetve újra kellene gondolnia az eddigi döntéseit.

A teljes cikket a Hírszerzőn olvashatja el.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.