szerző:
hvg.hu

A mai nappal visszavonták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendészeti igazgatójának, Bozsó Zoltánnak a vezetői megbízását. A tábornok távozása – mint arról beszámoltunk – már másfél héttel ezelőtt felmerült. Bozsó helyére – információink szerint – Markó Attila III. kerületi rendőrkapitány kerül. A rendőrség holnap jelenti be a személycserét.

A BRFK harmadik embere vezetői megbízásának indoklás nélküli visszavonását és rendelkezési állományba helyezését a hétfői állománygyűlésen jelentették be – tudta meg a hvg.hu. Egy héttel ezelőtt, október 7-én írtuk meg, hogy miközben Bozsó Zoltán tábornok még ellátta teendőit, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetői eligazításán már az a hír járta, hogy menesztették a BRFK-n 2008 óta tevékenykedő rendészeti igazgatót.

Az állománygyűlésen azt is közölték a hivatásosokkal, hogy Bozsó Zoltán helyére, a rendészeti igazgatói posztra Markó Attila III. kerületi rendőrkapitány kerül. Információink szerint Markó utoljára több mint egy évtizeddel ezelőtt dolgozott közrendvédelmi területen, bár az utóbbi esztendőkben kapitányként is bőven volt rálátása az ezzel kapcsolatos feladatokra.

Emellett pedig – úgy tudjuk – a távozó Bozsó Zoltán azt kérte jelen lévő kollégáitól, hogy a neki szánt ajándékra fordítandó összeg egyik részét adják a hősi halott Radovics Dusán családjának, a másik felét pedig utalják át a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak.

Azt, hogy Bozsó Zoltán milyen feladatot kaphat vagy végleg távozik-e esetleg a testülettől, a BRFK arra hivatkozva nem kommentálta, hogy a vezetői változásokat hivatalosan holnap jelentik be.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tízmilliárdnál is többet bukott a választás után Mészáros Lőrinc

Tízmilliárdnál is többet bukott a választás után Mészáros Lőrinc

Így szól az AC/DC vagy a Daft Punk ethno-funkban – feldolgozáslemezzel jelentkezett a Kerekes Band

Így szól az AC/DC vagy a Daft Punk ethno-funkban – feldolgozáslemezzel jelentkezett a Kerekes Band

Orbán nagyon eltévedt, ha a gazdasági felzárkózás a cél

Orbán nagyon eltévedt, ha a gazdasági felzárkózás a cél

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

A hároméves bérmegállapodás után visszaállítják a korábbi béreket egy állami cégnél

Roska Botond: "Nem szabad, hogy a díjak becsapjanak"

Roska Botond: "Nem szabad, hogy a díjak becsapjanak"

Tízezer adag amfetamint találtak a rendőrök

Tízezer adag amfetamint találtak a rendőrök