"A mi célunk a munka. A vereségbe talán belejátszott, hogy korábban talán sok volt a szereplés, és kevesebb idő jutott a munkára. Nem szeretnék teher lenni a városnak" - jelentette ki a volt polgármester, aztán mondandójának végeztével elhagyta a termet.
Az esztergomi képviselő-testület három év alatt 340 millió forintot költött kommunikációra, a részletes kimutatás a napokban jelent meg a szeretgom.hu oldalon. A sajtótájékoztatót Steindl Balázs, a kormánypárt helyi elnöke folytatta. Kijelentette, hogy őket a Fidesz-KDNP támogatja, majd ezt az országos pártszövetség támogatására módosította, miután a megyei lap újságírója felhívta a figyelmét, hogy a sajtótájékoztató napján a helyi KDNP fizetett politikai hirdetést jelentetett meg, amelyben leszögezik: nem tudnak azonosulni a Fidesz megválasztott képviselőinek magatartásával, és kérik őket, hogy alakítsanak ki partneri kapcsolatot a polgármesterrel.
Ismert, hogy az alakuló ülésen a testület nem választott alpolgármestert; a Fidesz-frakció az MSZP-s Nyíri Attilát javasolta, akiről Steindl Balázs frakcióvezető újságírói kérdésre elmondta, hogy meg sem keresték a javaslattal. Petróczy Gyula, Tétényi Éva független polgármester jelöltje, aki függetlenként, Fidesz-támogatással került be a testületbe, kijelentette, hogy ő viszont az ülésen tudta meg, hogy alpolgármesternek jelölnék.
Steindl Balázs az MTI-kérdésére elmondta, hogy a csütörtökön fél ötkor kezdődő testületi ülésre visszavonják azt a javaslatukat, hogy Meggyes Tamás megtarthassa autóját, valamint szobáját a hivatalban, de nem adott határozott választ azokról az előterjesztésekről, amelyekben a polgármester jogkörét korlátoznák, illetve nem engedélyeznék neki új munkatárs felvételét. A fél ötkor kezdődő testületi ülést a városháza előtt óriáskivetítőn kísérhetik majd figyelemmel az érdeklődők, a szervezők csaknem ezer emberre számítanak, a rendőrség biztosítja a helyszínt.
Esztergom tíz éve hivatalban lévő polgármesterét a választásokon a szavazatok kétharmadával győzte le Tétényi Éva, akit minden ellenzéki erő támogatott. Az önkormányzatban a tíz egyéni választókörzetből kilenc helyet a Fidesz-KDNP képviselői nyertek el - egyikük Meggyes Tamás volt polgármester -, egy független jelölt pedig a Fidesz támogatásával lett képviselő. A testületben az LMP, a Vállalkozók Pártja, az MSZP és a Jobbik Magyarországért mozgalom egy-egy helyet kapott.
Meggyes Tamás elismerte vereségét
Két héttel a választások után Meggyes Tamás, Esztergom távozó fideszes polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, elismeri vereségét, átadja irodáját az új polgármesternek, lemond a hivatali autó használatáról, és nem vállal vezető szerepet a képviselő-testületben.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.