A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az Alkotmánybíróság döntése miatt egyszer már megorrolt a kormány. Vajon a magánnyugdíjpénztárakat érintő magvalósult és egyelőre csak felvázolt drasztikus lépések kapcsán mit tesz majd a taláros testület?
„A Fidesz Nyugdíjas Tagozata üdvözli, hogy a kormány megmenti a nyugdíjakat, és megteremti a lehetőséget, hogy a magyar emberek biztonságba helyezzék nyugdíjcélú megtakarításaikat. A magyar nyugdíjasok régóta várták, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, mely nem a nyugdíjtőzsdéző spekuláns üzletemberek, hanem az idős emberek érdekeit képviseli” – reagált egy nem meglepő közleményben a szervezet egy nappal Matolcsy György bejelentése után. A nemzetgazdasági miniszter szerdán közölte: a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben. Aki a (korábban kötelező) magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik.
Az MSZP népszavazást kezdeményezne és az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordulna, a Jobbik az államosítással egyetért, csupán a módja miatt aggódik kicsit, s az is lehet, hogy szintén az Ab-hez fordul, míg az LMP az „útszéli zsarolásként” aposztrofált elképzelés kapcsán jogorvoslati lehetőségként már nem az Ab-re, sokkal inkább az Európai Unióra számít.
Kérdés persze, hogy az Alkotmánybíróság mit kezd majd a magánnyugdíjpénztárakat érintő beadványokkal. Azokkal például, amelyekről a Stabilitás Pénztárszövetség beszélt szerdán, s amelyekben például a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérik. Szerintük ezek sértik a jogbiztonságra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a szociális biztonságra, a tulajdon védelmére, továbbá az emberi méltóságra vonatkozó alkotmányos és uniós alapelveket. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a Matolcsy-bejelentés nyomán megszövegezett törvény milyen ellenállásba ütközik majd. Ahogy azt sem tudjuk egyelőre, hogy a megnyirbált jogosítványokkal bíró Ab miként reagál majd rá.
Attól függ, hogy az Alkotmánybíróság hogyan értékeli az új helyzetét. Bár az Ab jogköre az erről szóló törvény- és alkotmánymódosítás eredményeképpen erősen szűkült, továbbra is joga van megítélni, hogy egy beadvány megfelel-e azoknak a feltételeknek, amelyek alapján vizsgálhatja azt – mondta lapunknak Hack Péter alkotmányjogász, akit arról faggattunk, az Ab megvédi-e a magánnyugdíjpénztárakat és tagjaikat.
A szakember azt mondja: ha a Költségvetési Tanáccsal szemben alkalmazott, a pénzügyi ellehetetlenítését célzó stratégiát nézzük, akkor erre az Ab is számíthat. „Amennyiben szembemegy a kormányakarattal, akkor a költségvetésének megnyirbálására is sor kerülhet” – tette hozzá. A retorziót abban a formában sem tartja elképzelhetetlennek az alkotmányjogász, hogy a kormány további jogkörszűkítés mellett dönt.
Az Alkotmánybíróság tehát vagy azt mondja, ezt a kérdést nem a jog körében kell vizsgálni, nem konfrontálódik, vagy pedig szembemegy a központi akarattal, ekkor azonban további gyengítését kockáztatja. Az erőszakos államosítás sérthet bizonyos alapjogokat, így alkotmányellenesnek minősítheti a majdan megszülető törvényt az Ab – fogalmaz Hack. „Újra lehet gondolni a nyugdíjrendszert, de biztosítani kell a döntési szabadságot, nem lehet 'pénzt vagy életet' típusú kérdéseket feltenni. A kérdés az, hogy az Alkotmánybíróság meg akarja-e védeni az embereket az önkénytől ” – mondta.
A lehetséges forgatókönyvet illetően Hack úgy véli, 50-50 százalék van arra, hogy az Ab meghátrál vagy felveszi a kesztyűt a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban. A jogász szakma egyértelműen azt várja az Ab-től, hogy lépjen, de a testület rövid távú stratégiája a konfliktuskerülés is lehet – sommáz az alkotmányjogász.
Arra a felvetésre, miszerint megtörténhet-e, hogy a jogosultságot keletkeztető járulékot adóvá alakítja a kormány, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagokkal szemben ne keletkezzen kötelezettsége a 24 százalék befizetése után (az adók ugyanis nem keletkeztetnek jogosultságot, az államnak nem kell kötelezettséget vállalnia utánuk, míg a járulékok esetében igen), azt mondja: ha ez megtörténne, azzal elmosnák a nyugdíj és az adók közötti határt, gyakorlatilag megszüntetnék a nyugdíjrendszert.
Szentpéteri Nagy Richard véleménye szerint az Alkotmánybíróság konfrontálódni fog. „A jogkörszűkítését érintő törvénymódosítás után lett volna arra lehetősége a testületnek arra, hogy lemondjon, ha eszköztelennek érzi magát, de ez nem történt meg, így véleményem szerint felveszik a kesztyűt” – magyarázta a jogász-politilógus, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.
Az Ab-vel harcolni nagyon nehéz, főként egy ennyire erős, húsz éves intézménnyel – véli. A kérdésre, hogy ha az Ab jogkörének további szűkítését elképzelhetőnek tartja, ha a testület a kormánynak nem tetsző döntést hozna a magánnyugdíjpénztárakat érintő kérdésben, azt mondta: bármit elképzelhetőnek tart. Szerinte a felvázolt koncepció – bár valószínűleg nem ebben a formában valósul meg – biztosan érinti például az alkotmányban alapjogként szereplő tulajdonjog problémáját. „Ugyanakkor az Ab megteheti – még ha döntése nyomán nem is semmisítenek meg törvényeket –, hogy kialakít és kinyilvánít egy normahierarchiát, ami fontos iránymutatás. Bármennyire csökkentik is a hatáskörét, erős marad” – fogalmaz Szentpéteri Nagy Richard.
A közvéleménykutatások eredménye szerint a kormány továbbra is népszerű és nagy támogatottságot élvez. A kérdésre, hogy a kormánnyal szembe menő Ab kivívhatja-e az emberek ellenszenvét, a politikai szimpátia vagy a tulajdonhoz való jog lehet-e az erősebb, azt mondta: rövid távon talán az előbbi, de hosszú távon mindenképp az Ab támogatása „nyerne”.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.